Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány: "Én mélyen ellenzem, hogy itt van"

Az az igazság, hogy én mélyen ellenzem, hogy itt van, (..) nem jó a királyság jelképét idehozni - e szavakkal mutatta meg a Szent Koronát Gyurcsány Ferenc a Parlament kupolatermében kedden a hazánkban egynapos látogatáson tartózkodó Angela Merkel német kancellárnak. A Magyar Nemzet összefoglalója.


Dátum: 2007-08-22 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:11.403982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


-Nem gondolom, hogy szét kellene választanunk az uniós tagállamokat közvetítőkre és nem közvetítőkre, de Magyarországnak a földrajzi helyzete miatt megvannak a speciális érdekei, és a magyar tapasztalatokból mi is sokat profitálhatunk - fogalmazott Angela Merkel, gyakorlatilag elutasítva Gyurcsány álláspontját.

Izgalmas volt, amikor meghalt öt ember?

Nem a Szent Koronával kapcsolatos kijelentés az egyetlen különös megnyilatkozása a kormányfőnek a keddi nap folyamán.

Augusztus 20-a idén is izgalmasan alakult - így fogalmazott Gyurcsány Ferenc legfrissebb elektronikus naplóbejegyzésében. A miniszterelnök szerint részben persze maga az időjárás okozta a fejtörést. Gyurcsány a tavaly történtek után természetesnek tartotta, hogy különleges gondossággal készült az egész kormány, és kabinetfőnöke felelt azért, hogy minden rendben legyen.

A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy újra kellett építeni szinte mindent, amit az elmúlt egy évtizedben a nagy állami rendezvények szervezéséből el- és kimaradt, és amiért nagy árat kellett fizetni tavaly.

Gyurcsány nem felejtette el megemlíteni azt sem, hogy a rendezvényt lebonyolító csapatban, amit Gál J. Zoltán vezetett, erős szervező, irányító és döntéshozó képesség rejlik. A miniszterelnök az ünnep kapcsán készült bejegyzés végén annak is örült, hogy nem lett igaza azoknak, akik már előre megjósolták újra a bajt.

A tavalyi tűzijáték alatt - mivel azt az előrejelzések ellenére nem fújták le - öten vesztették életüket a városra lecsapó viharban. A lesodort cserepek és letörő faágak még több mint háromszáz embert sebesítettek meg. A halottak hozzátartozói és a sérültek ezért beperelték az államot.

A miniszterelnök a tragédia után az időjárást hibáztatta, politikai felelőse azóta sincs a történteknek.

hír TV, MNO, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek