Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizenhét ellenzékit tartóztattak le Mianmarban

Legalább 17 ellenzéki személyiséget tartóztattak le kedden este Mianmarban. Ennek ellenére folytatódtak a tüntetések a fővárosban.


Dátum: 2007-08-22 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82815
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:12.554449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzékieket, akik közül kilencen a demokratikusátalakulást követelő "88-as Generáció" hálózat vezetői voltak, azután vették őrizetbe saját otthonukban, hogy részt vettek egy, a nagymértékű üzemanyag-áremelés elleni tiltakozó ranguni tüntetésen - közölte a legnagyobb mianmari ellenzéki párt, a Nemzeti Liga a Demokráciáért szóvivője és a washingtoni központú US Campaign For Burma emberi jogi szervezet. A mozgalom az 1988-as, brutálisan levert diáklázadásról kapta a nevét.

A letartóztatottak többsége volt diákvezér, akik korábban már több éves börtönbüntetéseket töltöttek le a katonai kormányzattal szembeni magatartásuk miatt. A legismertebb közülük Min Ko Naing, számos amerikai, kanadai és európai emberi jogi kitüntetés birtokosa, a demokrácia erőszakmentes megteremtésének híve. Őt utoljára 2004-ben szabadult. Min és társai próbáltak az elmúlt években új lendületet adni a mianmari ellenzéki mozgalomnak annak vezetője, Aung San Suu Kyi letartóztatása óta. A Nobel-békedíjas politikusasszony az elmúlt 18 évből 11-et töltött börtönben vagy házi őrizetben, utoljára 2003-ban tartóztatták le.

A kedden elfogott ellenzékieket a hivatalos mianmari média szerint akár 20 évi börtönre is ítélhetik.

Nemzetközi emberi jogi szervezetek szerint legalább ezer politikai fogoly van börtönben a dél-ázsiai országban.

A letartóztatások ellenére szerdán újabb több száz fős ellenzéki tüntetés kezdődött Bangkokban az üzemanyag-áremelés ellen.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek