Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Harmadszor sem csengetett a börtönajtón Kabai

Nem vonult be a börtönbe Kabai Károly. Veres János pénzügyminiszter egykori üzlettársának kedden kellett volna jelentkeznie a nyíregyházi büntetésvégrehajtási intézményben, azonban ezt az adócsalás miatt jogerősen elítélt vállalkozó harmadjára is elmulasztotta. A hirtv.net írása.


Dátum: 2007-08-22 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:14.682064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kabai Károlyt adócsalás, csalás és magánokirat-hamisítás miatt 3 és fél év letöltetlendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Kabai először egészségügyi állapota miatt 5 hónapos halasztást kapott, azonban ő ezután sem vonult börtönbe, inkább újabb halasztást kért. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróság elnökhelyettese úgy nyilatkozott a Hír Televíziónak, hogy ezt a kérelmet a bíróság elutasította, ugyanis a benne szereplő betegség nem indok a büntetés további halasztására, így augusztus 21-ére rendelte el a börtönbe vonulást.

A nyírbogáti vállalkozó kedden sem jelent meg a börtönbe, így ellene elfogatási parancsot adhatnak ki.

hírTV.net

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek