Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az új autópálya elkerüli Erdélyt

Románia nem Erdélyen keresztül építi meg a Nagylak-Konstanca autópályát. A most nyilvánosságra került a romániai nyomvonal -tervek igazolják Adrian Nastase miniszterelnök korábbi kijelentését, miszerint az autópálya elkerüli a magyarlakta területeket.


Dátum: 2003-02-07 19:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:39.863012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A román kormány úgy döntött: a Nagylakot - Konstancával összekötő autópálya elkerüli majd Észak-Erdélyt, így a magyarok lakta területeket is. A román szállításügyi miniszter ismertetése szerint a nyomvonal : Nagylak -Arad-Temesvár-Lugos-Déva-Nagyszeben-Brassó- Bukarest városokat köti össze. Az egy héttel ezelőtti Medgyessy-Nastase találkozót követően a két kormányfő kijelentette: megkereseik Romano Prodit, az Európai Bizottság elnökét és támogatását kérik a Budapest-Bukarest autópálya építéséhez. Újságírói kérdésre akkor Adrian Nastase azt válaszolta: az autópálya Arad felé megy majd és elkerüli az erdélyi megyéket. A román miniszter a magyar lakta területek bekapcsolásáról akkor elmondta: megvizsgálják az esetleges leágazások megépítésének lehetőségét. A hír tv az ügyben megkeresete a kormányszóvívői hivatalt ám egyelőre nem kaptunk választ arra a kérdésre hogy a magyar miniszterelnök a kormányfői találkozón érvelt-e az erdélyi nyomvonal mellett, és mostani döntés a magyar és a román fél egyetértésével született.

hirtv.net

Kapcsolódó elemek