Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az államelnök a szó megértéséért

Még nem sikerült a Köztársasági Elnöki Hivatalnak megállapodnia a parlamenti pártokkal arról, hogy mikor kerüljön sor Sólyom László államfő és a frakcióvezetők megbeszélésére a költségvetési hivatal felállításáról - tudósít a Magyar Hírlap.


Dátum: 2007-08-22 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:15.913461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amikor Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal stratégiai elemző főosztályának vezetője tájékoztatta lapunkat, hangsúlyozta: a köztársasági elnök nem a saját elgondolásához kíván híveket toborozni, hanem tekintélyével a már megkezdett egyeztetéseket szeretné támogatni. Kétharmados többséggel létrejöhetne egy olyan alkotmányos intézmény, amelynek függetlenségét és feladatait az alaptörvényben garantálnák. "A lehető legkorábbi időpontban a Sándor-palotában megtartják a megbeszélést" - mondta Kumin Ferenc. A szóvivő szerint körvonalazódik egy - ma még törékenynek tűnő - egyetértés, ezt erősítheti a köztársasági elnök kezdeményezése.

Az államfő először lapunknak adott interjújában beszélt arról, hogy még ebben a hónapban tárgyalóasztalhoz ültetné a kormánypártok és az ellenzék képviselőit, mert szerinte most lehetne és kellene a költségvetést alkotmányos korlátok közé szorítani. "A szabályozott költségvetés az ország jövője szempontjából alapvető kitörési pont a túlköltekezés és megszorítás ciklusaiból" - mondta Sólyom László. Az államfő kezdeményezését mind az öt parlamenti párt támogatja.

A Pénzügyminisztérium már nyilvánosságra hozta a költségvetés szabályainak megújításáról szóló elképzeléseit. Ezekről ötpárti egyeztetés kezdődött, a következő megbeszélés augusztus 30-án lesz. A tárca elképzelései alapján január 1-jén alakulna meg az Országgyűlés költségvetési hivatala, amely véleményezné a kormány makrogazdasági előrejelzéseit. "Ha a hivatal által készített független becslés szerint a benyújtott javaslat közvetlenül veszélyezteti a költségvetés fenntarthatóságát, akkor a hivatal által javasolt értéket fogadja el a parlament" - olvasható a PM honlapján közzétett ismertetőben, amely szerint az Országgyűlés kétharmados többséggel dönthetne arról, hogy mégsem a hivatal előrejelzését fogadja el, hanem az előterjesztőét. A szervezet elnökét kilenc évre választaná meg a parlament, ugyancsak kétharmados többséggel.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek