Mindszenty tér avatás a Hegyvidéken
"Az 53-as buszok ezentúl magukon hordják Mindszenty József bíboros nevét" - mondta Szederkényi Gábor farkasréti plébános a hercegprímásról elnevezett tér ünnepélyes avatásán. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-08-22 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82833
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:18.018626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A XII. kerületben az eddig névtelen tér és az ottani buszvégállomás is Mindszenty József nevét viseli.
Pokorni Zoltán polgármester, a Fidesz alelnöke beszédében elmondta: "Mindszenty nem csupán antikommunista vértanú volt, őt már a nyilasok a sopronkőhidai fegyházba hurcolták." Pokorni elmondta, hogy azért esett a választásuk egy névtelen közterületre, mert nem akarták senkinek az érzelmeit megsérteni egy másik tér átnevezésével.
Az ünnepségen megáldották a hercegprímás életétének főbb állomásait megörökítő emléktáblát, amelyen Ronald Reagan, az Egyesült Államok negyvenedik elnöke azt mondta Mindszentyről: "Lelki forrás ő minden magyarnak és mindazoknak, akik szerint az állam van az emberért és nem az ember az államért."