Lezuhant egy amerikai helikopter Irakban
Tizennégy amerikai katona meghalt szerdára virradóra, miután helikopterük lezuhant Irak északi részén - jelentette be az országot megszálló amerikai hadsereg.
Dátum: 2007-08-22 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:19.805100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerdai kommüniké szerint a Task Force Lightning egység helikoptere - az első információk alapján - műszaki hiba miatt zuhant le, s nincs jele annak, hogy ellenséges tűz érte volna. "Két UH-60 Blackhawk típusú helikopter éjszakai küldetést hajtott végre, amikor az egyik lezuhant - olvasható a közleményben. - Fedélzetén a négyfőnyi személyzet mellett 10 utas tartózkodott." A baleset közelebbi helyszínét nem közölték.
Ez volt az egyik legsúlyosabb veszteséggel járó baleset az amerikai katonák soraiban a 2003. márciusi iraki invázió óta. A legtöbb amerikai halálos áldozattal járó helikopterbaleset Irakban két Blackhawk összeütközése volt 2003. november 15-én az északi Moszul közelében: akkor 17-en vesztették életüket. A Pentagon adatai szerint a mostanival 3721-re nőtt az amerikai áldozatok száma a közép-keleti országban a háború kezdete óta.
MTI - fidesz.hu