Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy lemaradásban a magyar turizmus

Túladóztatott a magyar turizmus, nincsenek megfelelő forrásai az ágazatnak a fejlesztésekre, nem tudni, hogy a következő Európai Uniós forrásokból mikor s milyen formában látnak majd pénzt a turizmusban tevékenykedők - sorolta a problémákat Bánki Erik szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-08-22 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:20.383321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait említette, melyek szerint folyamatosan csökken a Magyarországra látogató külföldi turisták száma. Történik ez akkor - jelentette ki - amikor Európa más országaiban szárnyal a turizmus. A vendégforgalom külföldön átlagosan hat százalékkal nőtt, Magyarországon azonban csupán egy százalékkal, s ezt az egy százalékos növekedést is csak úgy sikerült elérni, hogy még a külföldi turisták száma erősen csökkent, a belföldi turizmus nőtt - mutatott rá a fideszes honatya. A belföldi turizmus élénkülése pedig első sorban az üdülési csekkek elterjedésének köszönhető. Ezekről pedig tudni kell - fűzte hozzá a politikus -, hogy a csekkek egy burkolt támogatási rendszer részei, hiszen komoly adókedvezményeket kapnak azok a munkáltatók, akik üdülési csekket vásárolnak a dolgozóik részére. Ez pedig azt jelenti, hogy ha nem létezne az üdülési csekk intézménye, akkor a belföldi turizmus sem lenne képes ilyen adatokat produkálni - foglalta össze.

Mint mondta, egész Európában hihetetlen fejlődések vannak turizmus terén, és a legtöbb állam az uniós pénzeket a szektor folyamatos fejlesztésére költik már évek óta. Itt példaként említette Csehország esetét: a csehek 40 milliárd forintot fordítottak csak az egészségturizmus fejlesztésére, pedig sokkal rosszabb lehetőségekkel rendelkeznek ezen a téren, mint mi - mutatott rá Bánki Erik.

Mint mondta, problémák és komoly hiányosságok mutatkoznak a reklám területén is. Romániát hozta fel pozitív ellenpéldának, ők ugyanis az elkövetkező hat évben mintegy 150 milliárd forintot költ az ágazat nemzetközi és hazai népszerűsítésére. Ezzel szemben Magyarországon 2002-ben 9 milliárd volt, amit a magyar turizmus népszerűsítésére költöttek, 2007-ben pedig még tovább csökkentik ezt az összeget - hívta fel a figyelmet a politikus. Ezekkel a ráfordításokkal - tekintve a versenytársainkat - bőven a rangsor végén helyezkedünk el.

Célzott arra, hogy árulkodó adat a szállodai szobaár-bevételek mutatója is. Budapest egy százalék visszaesést, Európa más országai hat százalékos bővülést regisztráltak az elmúlt negyedévben.

A kormány az elmúlt időszakban újabb adóemelést vezetett be, ezzel tovább rontotta a turisztikai vállalkozások versenyhelyzetét. Mint mondta, az ágazatot Magyarországon mintegy 17-18 százaléknyi adó terheli, ezek az adóterhek külföldön 7-8 százalékra rúgnak. Túladóztatott az ágazat, nincsenek megfelelő forrásai a fejlesztésekre, nem tudni, hogy a következő uniós forrásokból mikor s milyen formában látnak majd pénzt a turizmusban tevékenykedők - sorolta a problémákat a képviselő.

Az ágazat nagyon lemarad a közép-európai versenytársakkal szemben. Bánki Erik kijelentette: fontos lenne, hogy többet fordítsanak a magyar turizmus reklámozására. Ez azért is jelentős kérdés, mert minden forint, amit marketingre költenek, háromszorosan megtérül - húzta alá. Kifejtette: hiába indul meg az ágazat fejlesztése, ha a reklámra szánt összeget nem bővítik, akkor nem fogjuk beérni a versenytársainkat.

A Fidesz álláspontja szerint a kormánynak olyan intézkedéseket kell hoznia, melyek segítségével a turisztikai vállalkozások, és az egész ágazat el tudja érni azt a szintet, amelyen 2002-ben volt.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek