Cser Ágnes megtámadta a koalíciós szerződést
A bíróságon támadta meg a koalíciós szerződést és annak egyik mellékletét Cser Ágnes. Az egészségügyi dolgozók demokratikus szakszervezetének elnöke szerint az egészség-biztosítási rendszer átalakítása a választó-polgárok akaratával ellentétes.
Dátum: 2007-08-22 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:31.881722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP és az SZDSZ közötti megállapodás ezért törvénysértő és jó erkölcsbe ütköző.
Cser Ágnes szerint a konvergencia-program és az egészségügyi reformnak nevezett törvénycsomag súlyos és tartós sérelmet okoz a betegeknek és az egészségügyben dolgozóknak.
"A polgári törvénykönyv 200. szakasza mondja ki azt hogy semmis az a szerződés, tehát olyannak kell tekinteni, mintha létre sem jött volna, amely jogszabályba ütközik. Beadványomban részletesen és tételesen bemutatom azt, hogy hány törvényt sért a koalíciós megállapodás és az azt kiegészítő melléklet. Ennek alapján azt kérem a bíróságtól, hogy mondja ki: a koalíciós szerződés és annak 3-as melléklete semmis." - nyilatkozta Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke.
hirtv.hu - fidesz.hu