Hazugságok után a költségvetésen őrködne Veres
A kormányoldal az Országgyűlésben minden alkalommal elutasította azokat a fideszes javaslatokat, amely célja a költségvetés átláthatóságának, ellenőrzésének biztosítása - hangsúlyozta Répássy Róbert a pénzügyminiszter ötletével kapcsolatban.
Dátum: 2007-08-23 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:34.203055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányoldal az Országgyűlésben minden alkalommal elutasította azokat a fideszes javaslatokat, amely célja a költségvetés átláthatóságának, ellenőrzésének biztosítása; erről Répássy Róbert tájékoztatott közleményben az azt követően, hogy a pénzügyminiszter szerdán bejelentette: a tárca megküldte javaslatait a köztársasági elnöknek azzal kapcsolatban, hogy a kormány milyen új szabályokat, elveket szeretne érvényesíteni a költségvetés tervezésében.
"A költségvetés átláthatóságát, ellenőrizhetőségét célzó ellenzéki javaslatokat - így például a Költségvetési Tanács felállítására vonatkozó előterjesztést - rendre, érdemi vita nélkül lesöpörték az Országgyűlésben" - emlékeztetett a Fidesz frakcióigazgatója.
A politikus szerint Gyurcsány Ferenc és a szocialisták hazudtak Magyarországnak, átverték a magyar embereket, amikor eltitkolták a gazdaság valós állapotát, és meghamisították a nemzetgazdasági adatokat.
A fideszes politikus szerint a kormány a köztársasági elnököt és az Európai Uniót is félrevezette, "Gyurcsány Ferenc hazudozásai pénzügyi-gazdasági válsághoz vezettek, melyek végül megélhetési válságot okoztak Magyarországon".
Veres János pénzügyminiszter szerdán, a kormányszóvivői tájékozatón jelentette be: a Pénzügyminisztérium szerdán megküldte javaslatait a köztársasági elnöknek azzal kapcsolatban, hogy a kormány milyen új szabályokat, elveket szeretne érvényesíteni a költségvetés tervezésével kapcsolatban.
A pénzügyminiszter elmondta: a költségvetés tervezésével, összeállításával, a tervezett költségvetési hivatal felállításával kapcsolatos ötpárti egyeztetések következő fordulója augusztus 30-án lesz.
Veres János kiemelte: két fontos jogi változtatást már el is fogadott a parlament. Az egyik a folyamatos tartalékképzésre helyezte a hangsúlyt, másrészt pedig elfogadták azt a változtatást is, hogy a költségvetés elsődleges egyenlegének pozitívnak kell lennie. Az új szabályok alapján az idei első, illetve második negyedévben már az egyes tárcák, költségvetési fejezetek fegyelmezetten betartották azt, hogy a számukra megszabott költségvetési előirányzatokon belül maradjanak.
Veres János közölte: a tervezett új szabályok egyik lényeges eleme lesz, hogy bevezeti a kötelező ellentételezés szabályát. Ez azt jelenti, hogy az Országgyűlés nem tárgyalhat majd olyan módosító indítványt, vagy törvényjavaslatot, amelynek elfogadása esetén középtávon bármelyik évben nőne az államháztartási hiány, vagy csökkenne az elsődleges költségvetési többlet.
Másik lényeges változás lenne, hogy az Országgyűlés hatásköre alatt felállítanák az úgynevezett költségvetési hivatalt.
MTI - fidesz.hu