Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lebukott a Vörös Brigádok-terroristája

Párizs térségében közúti ellenőrzés során elfogták és őrizetbe vették a Vörös Brigádok olasz terrorszervezet egyik volt tagját, Marina Petrellát - jelentette be a francia igazságügyi minisztérium szerdán.


Dátum: 2007-08-23 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:34.505715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 53 éves Petrella még 1986-ban szökött Franciaországba. A római fellebbviteli bíróság 1992. március 6-án ítélte életfogytiglani szabadságvesztésre egy rendőr meggyilkolásáért, emberrablás és gyilkosság kísérletéért, egy bíró elrablásáért, fegyveres rablásért és merényletek elkövetéséért.

Petrella egyike annak a tucatnyi volt szélsőbaloldali aktivistának, akiket véres bűncselekmények elkövetésért ítéltek el Olaszországban, és akiknek a kiadatását tavaly októberben kérték Franciaországtól az olasz hatóságok.

A francia igazságügyi minisztérium közölte, hogy Petrella ügyét a klasszikus kiadatási kérelmekhez hasonlóan kezelik.

Az 1973-ban létrehozott Vörös Brigádok volt az egyik főszereplője az Olaszországot sújtó sorozatos véres terrorakciók miatt ólomévekként (1970-1980) emlegetett korszaknak, amelynek "csúcspontjaként" 1978-ban elrabolták és 55 nap elteltével meggyilkolták Aldo Moro volt kormányfőt, kereszténydemokrata vezetőt.

A terrorszervezet a nyolcvanas évek elejétől kezdve különböző mozgalmakra esett szét, majd a hatóságok a "bűnbánók" együttműködésének köszönhetően a következő években felszámolták ezeket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek