Lökdösődött a miniszterasszony
"Hiába kérvényeztem a nyugdíjat, de nem adták meg. Erre azt mondta a miniszterelnök, hogy hát ezt még meg kell oldania neki. Csak nézett rám. Mondom, ne a nyolcszázalékos béremelésről beszéljen, mert az árak csak mennek fel, mit érek nyolc százalékkal. Közben lökdösött a miniszter asszony, mondom neki, ne lökdössön, inkább mutatkozzon be, én bemutatkoztam" - sorolta élményeit a miskolci Tiszai pályaudvaron Medgyessy Péterrel összefutó Gadó Dénesné az Észak-Magyarország című napilapnak. A hóhelyzettel kapcsolatban Taksonyból telefonáltak szerkesztőségünkbe, a fidesz.hu segítségét kérve.
Dátum: 2003-02-08 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:41.467289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondtam neki, hogy 27 évet dolgoztam a MÁV-nál, a MÁV-telepen élek, s a nyugdíjam ma is csak huszonhétezer-hatszáz forint - idézte fel pár perccel később rövid eszmecseréjét Medgyessy Péterrel Gadó Dénesné.
Hiába kérvényeztem a nyugdíjat, de nem adták meg. Erre azt mondta a miniszterelnök, hogy hát ezt még meg kell oldania neki. Csak nézett rám... Mondom, ne a nyolcszázalékos béremelésről beszéljen, mert az árak csak mennek fel, mit érek nyolc százalékkal. Közben lökdösött a miniszter asszony, mondom neki, ne lökdössön, inkább mutatkozzon be, én bemutatkoztam. Tudja-e merre van a MÁV-telep, kérdeztem a miniszterelnököt, de nem tudta, hát megmutattam neki. Huszonhétezer-hatszáz forint, mondom neki, ezen gondolkozzon el, miniszterelnök úr.
Amikor Gadó Dénesné kilépett a tiszai kapuján, hogy hazainduljon, többen odakiáltottak neki: Jól beszélt! Gratulálunk!
Észak-Magyarország - fidesz.hu
***
Taksonyból, a MÁV-állomásról Tóth Sándorné hívta fel a fidesz.hu szerkesztőségét a hóhelyzetre panaszkodva. Elmondta: mivel sem az önkormányzat, sem a bakter nem takarítja el a havat a vasúti épületek közt, tisztességesen autóval és gyalog sem lehet megközelíteni az állomást. Tóthné felhívta telefonon a Pest megyei Katasztrófavédelmi Hivatalt. Onnan telefonáltak a szigetszentmiklósi tűzoltóknak. Őt aztán Szigetszentmiklósról hívta egy tűzoltó, mondván, hogy ebben a hóban nem mennek Taksonyba, mert nincs garancia arra, hogy az autók nem akadnak el.
Tóthné férjét kedden szállították kórházba, így egyedül kell gondoskodnia magáról a zord időjárási viszonyok közt a nagy hóban. Elmondása szerint rajtuk kívül még egy család él a községtől mintegy két kilométerre fekvő MÁV-épületekben, ahol a férfi súlyos beteg.
fidesz.hu