Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Botrány a kitüntetéskiosztón: másik Forgácsot akart kitüntetni Hiller

Megalázó helyzetbe hozta a Győri Nemzeti Színház színész igazgatóját az oktatási minisztérium. A tárca összekeverte a Jászai Díjas művészt és az azonos nevű, most éppen Amerikában tartózkodó filmrendezőt, és tévedésből a színész Forgács Pétert hívta meg a magyar köztársasági érdemrend tisztikeresztjének átadására.


Dátum: 2007-08-23 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:35.109146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Forgács Pétert egy hónapja értesítette az Oktatási Minisztérium arról, hogy munkája elismeréséül az államalapítás ünnepén a magyar köztársasági érdemrend tisztikeresztjével tüntetik ki. A Jászai Mari-díjas rendező a kiértesítés után jelezte: nem biztos, hogy meg tud jelenni a díjátadón, mert külföldön játszik. A színész-rendező végül úgy döntött részt vesz a megtisztelő ceremónián, ám kitüntetést nem kapott.

Forgács szerint megalázó helyzetbe hozták, ráadásul a mai napig nem értesítették arról, hogy nem neki szánták az elismerést. Másnap betelefonált a minisztériumba, ahol továbbra sem tudtak semmit a tévedésről, sőt azt mondták neki, bármikor átveheti a díjat.

Az oktatási minisztérium csak egy szűkszavú közleményt adott ki, szerintük a számítógép tévedett ugyanis rossz adatokat dobott ki. A tárca azonban a hibájukat beismerő levélben is eltévesztette a győri színész, igazgató nevét, ő ugyanis ugyanúgy cs-vel írja azt, akárcsak a külföldön tartózkodó filmrendező. A minisztérium azt ígéri mindkettőjüktől bocsánatot kér, a kitüntetett pedig ha hazaér New Yorkból személyesen átveheti a magyar köztársasági érdemrend tisztikeresztjét.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek