Bírósághoz fordul a tömegközlekedési szakszervezet
Munkaügyi bírósághoz fordul a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetsége, miután megvannak azok az iratok, amelyekkel a BKV Zrt. menedzsmentje érdeklődik a vállalat csoportvezetőitől, hogy kik kívánnak részt venni az esetleges szeptember 4-i sztrájkban - közölte szerdán az Nemes Gábor, az érdekvédelmi szövetség alelnöke.
Dátum: 2007-08-23 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82894
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:36.293759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette, hogy igazukat Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerdai esti, az RTL Klub híradójának adott nyilatkozata is alátámasztja, miszerint a menedzsment nem kérheti el a sztrájkolni kívánó dolgozók névsorát.
A szakszervezeti vezető elmondta, hogy ebben az ügyben már megkeresték, tájékoztatták jogi képviselőjüket.
Elmondta, hogy - egy 2006 júniusi legfelsőbb bírósági állásfoglalás értelmében nem jogellenes a sztrájk, ha nem születik megállapodás az elégséges szolgáltatásról, amelyről a BKV-nál nincs átfogó megállapodás.
Hozzáfűzte:a sztrájk kezdete után törvényi kötelezettségük tárgyalni erről a kérdésről, de ha nem születik megállapodás, "az más dolog".
A sztrájktörvény szerint: "Annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez - így különösen a közforgalmú tömegközlekedés és a távközlés terén, továbbá az áram, a víz, a gáz és egyéb energia szolgáltatását ellátó szerveknél -, csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja. Ennek mértéke és feltételei a sztrájkot megelőző egyeztetés tárgyát képezik."
MTI - fidesz.hu