A szerződés a büfés igazát bizonyítja
A Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint a nyírbátori strandon tartott Azfeszt nevű rendezvény szervezői, Veres Gábor és Veres Tamás (a pénzügyminiszter fiai) szerződéses jogaiban korlátozták az egyik büfést. A dokumentum szerint Baracsi Lajos büféje a fürdőnek fizetett bérleti díj fejében minden rendezvény alatt nyitva lehet; e jogát azonban a Veres fiúk semmibe vették. Lehetett volna velük alkudozni: ha a büfés fizetett volna a Veres gyerekek mögött álló alapítványnak 300 ezer forintot, békén hagyták volna. Így azonban ellehetetlenítették működését.
Dátum: 2007-08-23 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:37.764045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A büfé és az annak helyet adó Bátor Víz Kft. közötti szerződésből világosan kiderül: a kis vendéglátóegység nyitva tartását senki és semmi nem korlátozhatta volna; nem csupán a strand nyitva tartása, hanem a fürdő területén tartott bármilyen, adott esetben nonstop rendezvény alatt sem. Baracsi Lajos erre való hivatkozással nem fizetett a Veres fiúk által szervezett Azfeszt nevű rendezvényen extrapénzt Veres János pénzügyminiszter gyerekeinek. Rejtett kamerás felvételek bizonyítják, hogy a fiúk a büfés szerződésére fittyet hányva mégis korlátozták működését. Veres Gábor, a miniszter nagyobbik gyermeke - a lapunk birtokában lévő felvétel tanúsága szerint - ugyan engedte kinyitni a büfét, de azt, hogy oda vendégek is menjenek, megakadályoztatta. Mégpedig oly módon, hogy a fesztivált biztosító In-Kal Security emberei blokád alá vonták az egységet.
Az eset különösen kínos annak tükrében, hogy a vendégek elüldözésében részt vett a Veres család barátja, Tokai Tibor is. Tokai egyébként a helyi diszkót üzemelteti, és a Veres gyerekek rendezvényén ő volt a legnagyobb vendéglátó; tavaly pedig fojtogatta a büfést, amiről a Veres fiúknak is tudomása volt. Veres Gábor a videofelvétel szerint elmondta, hogy "részben a tavalyi incidens", vagyis barátja erőszakos fellépése miatt teszi azt az ajánlatot, hogy "csak" 300 ezret követel a büféstől; dacára annak, hogy Baracsinak a Veres fiúk jóváhagyása nélkül egyébként is joga lett volna működni.
Az ügy másik érdekes eleme, hogy a rendőrség múlt csütörtökön a helyszínen járt, ugyanis az egyik vendég panasszal élt az ellen, hogy a Veres fiúk önkényesen eltorlaszoltatták a büfét. A rendőrség meg is jelent a helyszínen, az in-kalosokat felszólították cselekményük felfüggesztésére. Mint az eset tanúja lapunknak elmondta, a blokád tíz percre fel is oldódott, később azonban a rendőrök szó nélkül tűrték a biztonságiak tevékenységét, vagyis azt, hogy megakadályozzák a büfést szerződéses jogainak gyakorlásában. Ezek után nyilatkozta lapunknak Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, hogy a birtokukba került információk alapján nincs ok arra, hogy a hatóság bármilyen eljárást kezdeményezzen az ügyben.
Veres János pénzügyminiszter mindeközben fenyegető hangú televíziónyilatkozatban fakadt ki lapunk, illetve vélhetően a tényfeltárást végző újságíró ellen. A Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában így fogalmazott: "semmi olyat nem tudok elfogadni, hogy valaki azt a látszatot kelti a magyar nyilvánosságban, hogy az én fiaim, akik becsületes magyar emberek, bárkit, bármilyen módon kellemetlen helyzetbe kívántak volna hozni. Nem tudom elfogadni azt a helyzetet, hogy engem politikusként, szakmailag nem tudnak bántani, ezért a családomon keresztül próbálnak."
- Gondoljon már bele mindenki, hogy ha a saját családtagját, a saját gyerekét bántják őmiatta, nyilvánvalóan mit engedne meg, mit tűrne el. Nekem most többet kell eltűrnöm; mert ugye tudják, hogy az apai szív mire gondol. Ilyenkor arra gondol, hogy legszívesebben... de nem mondom tovább a gondolatot - fakadt ki a miniszter. Arra a kérdésre, hogy: "Legszívesebben viszszacsapna?", Veres így felelt: "Én nem mondtam ilyet, én csak azt mondom, hogy gondoljon bele mindenki, mit tenne, ha a gyerekeit bántják." A Nap-kelte műsorában egy újságíró felvetette, hogy lapunkban a büfés egyértelműen zsarolást említett, és elmondta, hogy a Népszabadság kiforgatta szavait, Veres így reagált: "A Népszabadság újságírója tanú jelenlétében írta az interjút, és ha ezt leírta és különösebben senki nem támadta meg ezt a cikket, akkor nincs miről beszélni."
Magyar Nemzet - fidesz.hu