Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szegedi közgyűlés feloszlatását kezdeményezi a Fidesz

A helyi Fidesz és KDNP kezdeményezi a szegedi közgyűlés feloszlatását, az ellenzéki képviselők az erről szóló indítványukat napokon belül eljutatják Botka László polgármesternek - tájékoztatta Hüvös László fideszes önkormányzati képviselő csütörtökön az MTI-t.


Dátum: 2007-08-23 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:41.925030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki politikus a távirati irodának azzal indokolta kezdeményezésüket, hogy a Fidesz-frakció az elmúlt hónapokban a szegedi egészségügyi ellátórendszer átalakításával kapcsolatban két alkalommal indítványozta rendkívüli közgyűlés összehívását. A szocialista és szabad demokrata képviselők hiányzása miatt a testület ülése azonban mindkét alkalommal határozatképtelen volt.

A kormánypárti képviselők elfogadható módon nem igazolták távolmaradásukat, így érdemtelenné váltak képviselői megbízatásukra, illetve nem mondtak le a mandátumokról, ami ebben a helyzetben erkölcsileg elvárható lett volna - jelentette ki Hüvös László.

A politikus közölte, a Fidesz és a KDNP tizenhárom képviselőjének indítványát napokon belül eljutatják Botka László szocialista polgármesternek. A kérdésről a közgyűlésnek névszerinti szavazáson, minősített többséggel kell döntenie, a javaslat elfogadásához további kilenc képviselő támogatásra van szükség.

Amennyiben a kezdeményezés megkapja a szükséges többséget, a helyi választási bizottságnak kell kitűznie az időközi választás dátumát - tette hozzá.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek