Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ez nem modern fogyasztóvédelem

Wittich Tamás, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetője szerint a jövőben a főfelügyelőség a VPOP-val és az APEH-hel közösen gyakoribbá teszi és bővíti az ellenőrzéseket a főleg távol-keleti cikkeket forgalmazó piacokon. A Fidesz szerint már több alkalommal bebizonyosodott: a Gyurcsány kormány fogyasztóvédelmi politikája köszönő viszonyban sincs a tetteivel.


Dátum: 2007-08-23 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:46.624785, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Wittich Tamás az MTI-vel közölte: szeptember elsejétől kezdi meg munkáját a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amely a tervek szerint már az idén mintegy 360 fővel őrködik azon, hogy Magyarországon csak biztonságos árucikkeket hozzanak forgalomba.

A Fidesz szerint már több alkalommal bebizonyosodott, hogy a Gyurcsány kormány fogyasztóvédelmi politikája köszönő viszonyban sincs a tetteivel - mondta a párt szakpolitikusa az MTI-nek. "Egy erős országban a fogyasztók nem lehetnének ennyire kiszolgáltatott helyzetben, mint Magyarországon" - fogalmazott Koszorús László, majd hozzátette: a Fidesz szerint a fogyasztóvédelem nem politikai, nem üzleti jellegű kérdés.

Úgy vélte, amíg törvényi garanciák nem védik a vásárlókat, addig a mai bizonytalanság megmarad. Hozzátette: a Fidesz több alkalommal kezdeményezte, hogy a fogyasztóvédelmi békéltető testületek megkapják az önálló jogi személy státust, hiszen vitás ügyekben csak így lenne kötelező érvényű az általuk hozott határozat.

Közölte: nem értenek egyet azzal - amit a kormányzat korábban hangoztatott -, hogy a fogyasztóknak kelljen vásárlás esetén megbizonyosodniuk arról, hogy a vásárolni kívánt termék nem káros az egészségre. Ez nem modern fogyasztóvédelmi politika - szögezte le Koszorús László. Hozzátette: ezért vannak a különféle szakhatóságok, az EU előírások, a különféle élelmiszer nyomonkövetési rendszerek, a különböző riasztási rendszerek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek