Szetey és Gyurcsány viszonya
Szetey Gábor felbukkanása a Gyurcsány-éra politika élvonalában sokakat meglepett: az addig a multinacionális cégek alkalmazásában álló fiatal üzletember hirtelen a magyar közalkalmazotti reform szakértőjeként a semmiből bukkant fel. Szetey elkötelezettségéről és képességeiről Gyurcsány már korábban meggyőződhetett: a közhiteles cégadatok szerint a kilencvenes években üzleti kapcsolat állt fenn köztük. Szetey százezer forint névértékű üzletrészét egy forintért engedte át, illetve adta el Gyurcsány cégének.
Dátum: 2007-08-24 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:54.492601, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány és Szetey üzleti kapcsolatának története 1996 májusában kezdődött. Ekkor Szetey amellett, hogy a TMI Hungary Kft. ügyvezetője volt, 90 százalékos üzletrészt birtokolt a cégben. Ebből adott el 40 százalékot a Gyurcsány-cégbirodalom zászlóshajójának, az Altus Rt.-nek. Ennek megfelelően Szetey Gábornak 50, az Altus Rt.-nek 40 százaléknyi részesedése keletkezett a kft.-ben, a maradék 10 százalék pedig egy magáncég, az Inside Kft. tulajdona maradt. A TMI Hungary Kft. egymillió forint törzstőkével rendelkezett. A jó nevű amerikai céghez kötődő, humán képzéssel, fejlesztéssel és tanácsadással, valamint menedzserképzéssel foglalkozó vállalkozás tulajdonosi szerkezetében azonban néhány hónappal később - a cégbírósági dokumentumok szerint augusztus elsején - újabb változás történt. Szetey Gábor a maradék 50 százalékos üzletrészéből tíz százalékot eladott egy magánszemélynek. E 10 százaléknyi vagyon névértéke 100 ezer forint volt, Szetey viszont 1,280 millió forintért adott túl rajta. Néhány hónappal később - a közhiteles cégadatok szerint december 31-én - Szetey Gábor megszerezte az Inside Kft. tízszázalékos üzletrészét, s még ugyanezen a napon e tízszázalékos részesedését Szetey azon frissiben eladta egy másik Gyurcsány-érdekeltségnek, a Perfekt Rt.-nek.
E százezer forintos üzletrész azonban nem a pár hónappal korábbi, 12-szeres áron cserélt gazdát közöttük, hanem mindössze egy forintért került a Gyurcsány vezette Perfekt Rt. birtokába. Mindeközben a cég életében - legalábbis a cégbírósági adatok szerint - semmiféle lényeges változás nem történt.
Így azt, hogy ezeknek a különös tranzakcióknak valójában mi értelme lehetett, ma már nehéz kitalálni. A cég egyébként mint afféle magyar vándor a későbbiekben hányódott a Perfekt és az Altus között - hogy mi célból, szintén rejtély, de annyi bizonyos: ez a történet egy igaz barátság bizonyítéka is lehet.
Magyar Nemzet - fidesz.hu