A Fidesz jó úton jár
A polgári létből fakadó kötelezettségek fontosságáról beszélt Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke csütörtökön este, a Polgárok Házának fennállásának harmadik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.
Dátum: 2007-08-24 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:55.101674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus a Polgárok Házát megtöltő hallgatóság előtt arról beszélt, hogy amikor a "Gyurcsány Ferenc néven anyakönyvezett sajátos erkölcsi-politikai-pszichológia problémakomplexummal" állunk szemben, akkor gondoljunk arra, hogy Gyurcsány Ferenc ugyan egyfelől problémáink, bajaink közvetlen okozója - akinek, ha "idegesen hadonászó kezei közül nem mentjük a ki a kormánykereket, akkor Magyarország újabb, netán végzetes történelmi lecsúszásának jövőbeli okozója is lesz" -, valójában azonban a miniszterelnök inkább következménye annak, hogy nem vettük elég komolyan saját polgári létünket és ebből származó mindennapi kötelezettségeinket. A politikus példákon keresztül arról beszélt: ilyen kötelezettség a magunkért és az egymás mellett való kiállás, akár a saját egzisztencia rovására is.
Mint mondta, a Fidesz 2002-es választási veresége is annak a következménye, hogy a polgári társadalom, a nemzet újjáépítésében kudarcot vallott. 1990-ben üresen hagyták az életünk nagy terrénumait, de ezek elfoglalására nem voltunk felkészülve, (...) most az a dolgunk, hogy elfoglaljuk, azt ami a miénk, a saját életünk, a munkahelyünk, a falunk, a városunk, az országunk, a nemzetünk, visszafoglaljuk azoktól, akik megpróbálták ezeket a fogalmakat, gondolatokat, intézményeket még a fejünkből is kitörölni.
Kövér László hangsúlyozta: a Fidesz ebben jó úton jár, közel van ahhoz, hogy ne csak Közép-Európa legerősebb politikai szervezetét, közösségét hozták létre, hanem újra meg tudják szervezni a saját közösségeiket helyben, a magyar társadalmat és a magyar nemzetet is.
Az ünnepségen Hende Csaba, a Polgárok Házát fenntartó Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta: a Polgárok Háza előtt nem volt a nemzeti oldalnak független saját otthona, a házat a Parlamenthez hasonlóan, a "nemzet jobbik fele építette az egész nemzetnek".
Hangsúlyozta: ha a polgári körösök csak ennyit tettek volna, az is elég lenne, de emellett ők abroncsozták össze a nemzeti oldalt a Fidesz 2002-es választási veresége után, de nem rajtuk múlt a december 5-ei népszavazás és a 2006-os választási vereség sem.
Hende Csaba az MTI azon kérdésére, hogy sajtóhírek szerint már nem ő a polgári körök koordinátora, hanem Bíró Ildikó országgyűlési képviselő, azt mondta: struktúraváltás történt, Bíró Ildikó a Fidesz elnöki kabinetjén belül felel a civil kapcsolatokért, ezen belül a polgári körökkel való kapcsolattartásért, ő maga ugyanakkor már 2005 ősze óta nem használja a polgári körök koordinátora titulust, hanem, mint az alapítvány kuratóriumi elnöke tevékenykedik.
A polgárok Háza három évvel ezelőtt, 2004-ban nyitotta meg kapuit, VIII. kerületi Visi Imre utcában, ahol egy régi lakóházat újítottak fel adományokból. Tavaly óta ebben az épületben működik a Fidesz központi hivatala is.
MTI - fidesz.hu