Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Módosulhat az iskolatejprogram uniós támogatása

Módosulhat az iskolatej program uniós támogatása, ha a jövőben nem a zsírtartalom alapján differenciálnak, hanem egységes támogatási mérték kerül bevezetésre - közölte Békés város fideszes alpolgármestere, a térség országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón pénteken, Békésen.


Dátum: 2007-08-24 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:58.123073, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iskolatejprogram ugyanis lassan "kimerült", mert a magyar tej alacsonyabb zsírtartalma miatt kevesebb volt rajta az uniós támogatás, ráadásul így a nemzeti hozzájárulás is - tájékoztatott Erdős Norbert. Hozzátette: az önkormányzatok pedig nem tudták pótolni az így kieső költségeket, ráadásul a szállítók érdekeltsége is megszűnt. Békés városban például korábban működött az iskolatejprogram, ám az elmúlt év decemberének végétől már nem jutnak tejhez a város diákjai.

A képviselő ezért írásban fordult a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez, hogy lát-e esélyt a korábban népszerű program felélesztésére.

Gráf József válaszában arról tájékoztatta a képviselőt: a tárcának nincs hatásköre, hogy egyes szállító cégek esetében a programban való részvételi kötelezettséget írjon elő, ezért más megoldást kellett keresniük.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek