"A kormány a Hajdú-Bihar megyei betegeken megspórolt pénzt propagandára költi"
Az egészségügyi területi ellátásszervezés és a kórházi volumenkorlát szeptemberi felülvizsgálata után olyan állapot jön létre, amikor az egészségügyi fekvőbeteg-ellátó intézmények a feladatellátáshoz méltó finanszírozást kapnak - jelentette ki Kovács Attila, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára pénteken Debrecenben sajtótájékoztatón. Az államtitkár által elmondottakra közleményben reagált Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat közgyűlésének fideszes elnöke
Dátum: 2007-08-25 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:13.600155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Kenézy kórházban évente kétmilliárd forinttal kevesebb pénzből kell ellátnunk ugyanannyi Hajdú-Bihar megyei beteget, mint két évvel ezelőtt. Több mint 400 dolgozót kényszerültünk elbocsátani a kórházból a kormány reformdühöngése miatt" - reagált a Kovács Attila által elmondottakra közleményben Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke.
A fideszes politikus szerint a Kenézy kórház jóval több beteget lát el, mint amennyit az egészségbiztosítási pénztár hajlandó finanszírozni.
"A kormány a Hajdú-Bihar megyei betegeken megspórolt pénzt propagandára költi" - hangsúlyozta közleményében Rácz Róbert.
A politikus visszautasította az államtitkárának a Kenézy kórháznak címzett "vállveregetését". "Felháborító cinizmus ez egy olyan párt, az SZDSZ részéről, amelynek választói támogatottságát megyénkben kórházunk legjobb mikroszkópjával is nehéz észrevenni" - fogalmazott Rácz Róbert.
MTI - fidesz.hu