Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Pentagon harckocsialkatrészeket ad el Egyiptomnak

Az amerikai védelmi minisztérium pénteken bejelentette, hogy alkatrészeket ad el Egyiptomnak az arab ország Abrams típusú harckocsijaihoz; a tervezett fegyverüzlet értéke megközelíti a kilencszázmillió dollárt.


Dátum: 2007-08-25 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:14.584136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Pentagon ezen felül rakétákat, valamint kerozint és dízelolajat kíván eladni Izraelnek több száz millió dollár értékben.

Az amerikai kongresszus 30 napon belül útját állhatja a két fegyverüzletnek.

Az M1A1 Abrams 120 milliméteres löveggel felszerelt harcjármű, amely több mint 450 kilométert tud megtenni üzemanyag-felvétel nélkül, akár óránként 70 kilométeres sebességgel. Ilyen harckocsikat vetett be az amerikai hadsereg például az 1991-es első Öböl-háborúban.

Az Izraellel kötendő szerződések hadihajóról, tengeralattjáróról, sőt akár repülőgépről is kilőhető, 30 darab Harpoon típusú rakéta, 500 darab AIM-9M Sidewinder típusú, rövid hatótávolságú levegő-levegő rakéta és 200 darab AMRAAM típusú, közepes hatótávolságú levegő-levegő rakéta leszállításáról szólnak. Az ügylet értéke meghaladja a 300 millió dollárt, amelyhez további 308 millió dollár jön hozzá, ha Izrael kerozint és dízelolajat is vásárol az Egyesült Államoktól.

A Lockheed amerikai fegyvergyártó konszern a minap közölte, hogy világszerte növekszik a kereslet az általa gyártott Patriot elfogórakéták iránt. A céggel a tájékoztatás szerint többek között Németország, Izrael, Spanyolország, Görögország, Tajvan és Szaúd-Arábia is tárgyalást folytat rakétarendszereik korszerűsítéséről. Hollandiával és Japánnal már nyélbe ütötték az üzletet PAC-3-as rakétamodellek leszállításáról.

A repülőgépek, taktikai ballisztikus rakéták és szárnyas rakéták ellen egyaránt bevethető Patriotok darabja hárommillió dollárt kóstál.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek