Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy szelet vetett és vihart aratott

Az újvidéki Magyar Szó című lap vasárnapi írásában részletesen elemzi a nyolc európai államférfi aláírásával megjelent, Irakkal szembeni egységes fellépést szorgalmazó felhívást, és élesen bírálja Medgyessy Péter magyar miniszterelnököt, amiért ő is ellátta kézjegyével a szóban forgó levelet.


Dátum: 2003-02-09 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:43.564570, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Simonyi Zoltán írásában a II. Rákóczi Ferencet eláruló Károlyi Sándor gróf "kései reinkarnációjának" nevezi Medgyessyt, aki "immár sokadszor nem gondolta eléggé át, mit cselekszik, vagy nagyon is jól átgondolta, s úgy döntött, ismét mutat népének egy fricskát".

Simonyi az Egyesült Államok iránti hűségnyilatkozatként minősíti levelét. A magyar miniszterelnök "Kempinski-beli és kubai látogatásával, valamint számos más cselekedetével ezúttal is szelet vetett és vihart aratott", és "sorozatos baklövéseit immár nem csupán ellenzéke, hanem a magyar választópolgárok, sőt legjelentősebb európai uniós szövetségesei is kezdik megelégelni".

A "nyolcak bandájának" levelét elkeseredetten vették tudomásul Párizsban és Berlinben, így reagált rá Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke és több uniós ország miniszterelnöke, mert "valamennyien épp az ellenkezőjét látták abban, mint amiért a levél állítólag megszületett: mert bizony az még véletlenül sem az európai egység megteremtéséhez, hanem az unió tagállamai közti ellentétek elmélyüléséhez járult hozzá" - írja Simonyi.

"Persze szegény németek és franciák nem tudhatják, hogy a jelenlegi kormányfő és csapata még az átkosban megszokta azt a stílust, hogy először kinyilatkoztatják, mi kell, hogy legyen mindenki véleménye, nekik már csupán annyi a dolguk, hogy ehhez tartsák magukat" - írja a cikk szerzője részletesen ismertetve a Fidesz politikusainak, Orbán Viktornak és Németh Zsoltnak a reagálását a levélre, illetve Medgyessy aláírására.

Közben - mutat rá Simonyi Zoltán - a rendőrség egyszerűen betiltotta a világméretű tömegtiltakozás részeként az Andrássy útra tervezett béketüntetést, a közlekedés biztonságát a magyar fővárosban ugyanis "csupán a békére vágyók veszélyeztetik".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek