Sürgősen újra kell gondolni a közoktatás finanszírozását
Sürgősen újra kell gondolni a közoktatás finanszírozását, mert az óvodákat, iskolákat fenntartó önkormányzatoktól 30 milliárd forintot vont el a kormány - hangsúlyozta Sió László szombati sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-08-25 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:15.319642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sió László, a Fidesz oktatási szakpolitikusa rámutatott: az oktatás területén egy héttel a tanévkezdés előtt még nincsenek pontos adatok arról, hogy hány intézmény szűnt meg, hány ezer pedagógus került az utcára. Mint fogalmazott, az Oktatási Minisztérium titkolózik, holott nyilvánvaló, hogy a hozzá beérkező háttéradatok alapján tudja, hogy hány intézményt zártak be, és hány pedagógust bocsátottak el.
Elmondta, úgy tűnik, hogy bőven 500 felett lesz a megszüntetett iskolák és óvodák száma, és 10 ezer körül alakul azoknak a pedagógusoknak a száma, akiknek szeptembertől nem lesz állása.
A minisztérium és a kormány sokszor hangoztatott véleménye az, hogy a gyermeklétszám csökkenése miatt van szükség az intézmények megszüntetésére és a pedagógusok elbocsátására, valójában azonban két másik ok játszik közre - emelte ki. Az egyik a pedagógusok 10 százalékos óraszámemelése, a másik pedig az, hogy a most kezdődő tanévben 30 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhatnak az oktatási intézmények fenntartói, ami gyerekenként 21 ezer forintos elvonást jelent, összesen pedig 12 ezer pedagógus egyéves bérét teszi ki.
Sió László hangsúlyozta: Magyarországon egy olyan tanév kezdődik el, amikor olcsóbb lesz az oktatás, hiszen 30 milliárd forinttal kevesebbet fog rákölteni az állam, ugyanakkor a minősség semmit nem fog javulni, kevesebb iskolában, ugyanolyan szolgáltatásban részesülnek majd a diákok, a hozzáférés pedig egyértelműen csökken.
Leszögezte: sürgősen újra kell gondolni a közoktatás finanszírozását, be kell fejezni a hazudozást ezen a téren, ugyanis nem állja meg a helyét az a kormányzati érvelés, hogy tulajdonképpen nem történik más szeptembertől, csak a fejkvóta alapú finanszírozásról áttérnek csoportfinanszírozásra. Hozzátette: a költségvetési törvény által tartalmazott a bonyolult képlet átalakításával kiderül, hogy továbbra is fejkvóta alapú finanszírozás van. Mint mondta, a bonyolult képletnek egyetlen oka van, hogy elrejtse a támogatás jelentős mértékű csökkenését.
A Fidesz oktatási szakpolitikusa szólt arról is, hogy a közoktatási törvény módosítása alapján 2008 januárjától minden harmadik életévét betöltött, hátrányos helyzetű gyermek számára biztosítania kell az önkormányzatnak az óvodai ellátást, ugyanakkor a nevelési év már megkezdődött, a beíratások megtörténtek a legtöbb óvodában, így ezeknek a gyerekeknek már nem lesz helyük. Mint kiemelte, ezért nagyon fontos, hogy valamiféle támogatást kapjanak az önkormányzatok, hogy januárig a férőhelyeket bővíteni tudjak, mert különben a törvény ezen rendelkezése betarthatatlan lesz.
fidesz.hu