Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

BKV: szolgáltatásnak a sztrájk idején is lennie kell

A BKV vezetése minden törvényes eszközt megragad, hogy ne bénuljon meg a főváros közlekedése a szeptember 4-ére tervezett sztrájk idején. Céljuk, hogy minél több járat közlekedjen, szemben a szakszervezetek elképzelésével: ők az elégséges szolgáltatás mértékét nulla százalékban határozták meg.


Dátum: 2007-08-25 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83029
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:20.885782, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BKV és a szakszervezetek pénteken sem tudtak megállapodni a bérekről és az elégséges szolgáltatás mértékéről. A közlekedési vállalat szerint minden törvényes eszközt be kell vetni, hogy biztosítsák a valóban elégséges szolgáltatást. Úgy vélik, felelősséggel tartoznak nem csak Budapest, hanem a 3 milliós agglomeráció utazóközönségéért is - írja közleményében a BKV. A cég vezetése a sztrájkhoz nem csatlakozó dolgozókra és a már nyugdíjas munkatársakra számít, illetve alkalmi munkavállalók segítségét is igénybe veszik, hogy minél kevesebbet érezzenek az utasok a munkabeszüntetésből.

A BKV vezetése a sztrájkról szóló törvényre hivatkozik, amely előírja, hogy szükséges mértékben biztosítani kell a szolgáltatást, tehát nem lehet minden járatot törölni, ahogy azt a szakszervezetek tervezik.

Jövő hétfő délután egykor ismét tárgyalóasztalhoz ül a BKV vezetése a dolgozók többségét tömörítő szakszervezetek képviselőivel.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek