Határon átnyúló falunapok a Bodrogközben
Gyalog vagy kerékpárral egyaránt átkelhetnek a magyar-szlovák államhatár bodrogközi szakaszán a két ország és az unió országainak állampolgárai, Lácacsékén és az átellenben lévő Perbenyikben egy időben tartanak falunapot szombaton és vasárnap.
Dátum: 2007-08-25 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:21.197022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Bodrogköz magyar oldalán lévő Lácacséke és a szlovákiai Perbenyik között határátkelőhely nincs, csupán úgynevezett határátkelő pont - gyalog vagy biciklivel lehet csak átmenni a határon -, ezt kihasználva szombaton a két község falunapjára igen sokan zarándokoltak át a szomszédba.
Az átkelőnél határoszlopot avattak, a perbenyiki kastélykertben Kelet Magyarja Lovasvég címmel egész napos rendezvényt tartanak, a faluvigadalom este nyolc órakor kezdődik.
Vasárnap Lácacsékén ökumenikus istentiszteletet tartanak a görög katolikus templomban, ezt követően pedig mind Lácacsékén, mind Perbenyikben szabadidős programok - koncertek, játszóház, kézműves foglalkozások, íjászat és számos egyéb látványosság - várják az érdeklődőket.
MTI - fidesz.hu