Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták a kehidai fürdőközpontot

A hét végén adták át a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdőt. A kehidakustányi fürdőközpont a Széchenyi Terv segítségével két év alatt, három ütemben és összesen 2,5 milliárd forint költséggel épült meg. A létesítmény avatásán díszvendégként részt vett Orbán Viktor is.


Dátum: 2003-02-10 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:44.210684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A zalai termálturizmus új beruházásának költségéből összesen 1,070 milliárd forint a Horváth-Ép Kft. biztosította saját erő, 790 millió forint a két szakaszban - Széchényi Terv keretében - elnyert támogatás és 640 millió a bankhitel.

A csaknem 100 új munkahelyet is teremtő termálberuházás az első része egy 2010-ig szóló terület- és turizmusfejlesztési projektnek. A 4,5 hektáros övezetet - amely magában foglalja a szulfidot és szénsavat tartalmazó kehidai gyógyvízre telepített létesítményt - a családi üdülés és rekreáció egyik zalai központjává kívánják fejleszteni. A következő lépés egy 20 telkes bio-falu kialakítása lesz, mintegy 100 családi apartmannal; a későbbiekben pedig egy 200 ágyas gyógyszálló építését tervezik, de kizárólag szakmai befektető segítségével.

A zárt térben többek között két nagy élménymedence, egy 22,5 méter magas és 100 méter hosszú óriáscsúszda, két gyermek-, bébi-, illetve gyógyászati és wellness-medence kapott helyet. Mindezt gyorsvizű, körforgásos "hegyipatak", többféle vízi masszázs, balneo- és fizioterápiás, súlyfürdős és ivókutas, gyógyászati részleg egészíti ki. A víz 27-38 Celsius-fok hőmérsékletű.

Kapcsolódó elemek