Megbukott az aranyos-völgyi energiatározó
Első fokon elutasította az Aranyos-völgybe tervezett szivattyús energiatározó környezetvédelmi engedélykérelmét a zöldhatóság.
Dátum: 2007-08-26 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:26.228458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hagyományos energiatermeléssel szemben mi az alternatív termelési módokat támogatjuk, így a napenergia, a szélenergia, a geotermikus energia és a biomasszából nyerhető energia hasznosítását. A szivattyús módszer nem természetbarát: a felső víztározó építéséhez le kell borotválni a Zempléni-hegység déli részét, és 31 millió köbméter vizet kell odaszivattyúzni a Hernádból és a Sajóból. Ezen kívül létre kell hozni egy másik, legalább ekkora tározót a völgyben is, amely a lezúduló vizet befogadja - hangsúlyozta Illés Zoltán fideszes szakpolitikus a Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában.
Hozzátette: Ezzel tönkreteszik az aranyos-völgyi természetvédelmi környezetet és a Világörökség részének nyilvánított Tokaj-Hegyalját. Szerintünk az elektromos hálózat ingadozását nem így kellene kiküszöbölni, hanem egy párhuzamos villamosenergia-hálózatot kellene kiépíteni.
Elmondása szerint nem támogatják a paksi atomerőmű élettartamának meghosszabbítását sem. Mint mondta, ez ezermilliárd forintba kerülne, míg háromszázmilliárdért hétezer szélerőművet lehetne felépíteni s ezzel kiváltani a paksi termelést.
Élek a gyanúperrel, hogy a kormányzat azért részesíti előnyben az élettartam-hosszabbító terveket, mert a nagyobb költségekből több közpénzt lehet ellopni is. Az európai uniós szerződés lehetővé tenné, hogy a közös energiapolitika részeként külföldről hozhatnánk be az olcsó villamos energiát. Ezt tervezi Németország is: bezárja az összes működő atomreaktorát, és Franciaországtól importál majd energiát. A németek jelenleg is háromezer megawattnyi energiát termelnek meg a napkollektoraikkal, ez a paksi termelés több mint másfélszerese - mondta el Illés Zoltán.
Magyar Hírlap - fidesz.hu