A jelszó: 599
Orbán Viktor elmondta: Ami a tiszta beszédet illeti, az nemcsak az európai uniós csatlakozással függ össze - "és most nem a nyelvtani problémákra utalok, amelyekbe időnként beletörik egy-egy közéleti szereplő a bicskája", hanem általában a magyar közéletben elharapódzott "azért beszélek, hogy ne értsétek pontosan, hogy mit mondok" típusú magatartás. Most például megpróbálják elmagyarázni, hogy a "nyolcak levele" a béke érdekében született. Ez nem egyenes beszéd. Orbán Viktor leszögezte: "amíg egy körömpiszoknyi esély van a békére, addig próbáljunk meg inkább annak érdekében cselekedni, és ne álljunk arra az oldalra, amelyik a vége a játszmának, kezdődjék az összecsapás álláspontot képviseli."
Dátum: 2003-02-10 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:44.514310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy Katalin: A hétvégén a Fidesz Országos Választmánya május 17-re tűzte ki a tisztújító kongresszus időpontját. Miért éppen május? Nincs ez egy kicsit későn? Nem kellene inkább áprilisban, vagy március végén?
Szólt volna több érv is emellett, de úgy gondoltuk, hogy miután április 12-én országos népszavazás lesz az európai uniós csatlakozás ügyében, a pártügyekkel inkább később foglalkozunk. Nem akarjuk elvonni a közvélemény figyelmét a Fidesz és a polgári oldal jövőjéről szóló fontos döntésekkel, hanem szeretnénk, ha mindenki az európai uniós csatlakozás ügyét forgatná magában, és azzal foglalkozhatna.
Ez tulajdonképpen azt is jelenti, hogy a Fidesz vállalja azt is, hogy népszerűsíti, vagy hogy úgy mondjam, ismereteket közöl arról, hogy az európai uniós csatlakozás mit jelent az ország számára? Ugyanis másik oldalról, a kormányoldalról azt halljuk, hogy azt várnák az ellenzéktől a kormánypártok, hogy segítse ezt a tájékoztatást. Részt vehet-e ebben az ellenzék?
Természetesen. Sok meghívást fogadunk el mostanság is, hívnak bennünket az emberek különböző fórumokra, találkozókra, beszélgetésekre. Ezeket elfogadjuk, örömmel fogadjuk el, és az európai uniós kérdés a kiemelt kérdések közé tartozik. Tehát amit mi tudunk, amit mi gondolunk, azt örömmel osztjuk meg az emberekkel. Ez nem helyettesíti természetesen azt a fajta tájékoztatást, a részletes tényekről szóló tájékoztatást, amelyet a kormányzatnak kell, kellene eljuttatni az emberekhez. A csatlakozási szerződést végül is ők véglegesítették, illetve éppen a napokban véglegesítik. Ezt csak ők tudják eljuttatni az emberekhez. Úgy látom, hogy tegnaptól indult egy európai uniós telefonvonal, ami lehetőséget ad mostantól mindenkinek, ha jól értettem a hírt, hogy a saját személyes ügyeivel is betelefonálhasson. Tehát megtudhatja, hogy az ő személyes életére, vagy a családja életére nézvést mit jelent majd az uniós tagság. Lassacskán ez a rendszer beindul. Február közepét írunk, április közepén van népszavazás. Nem állítom, hogy rengeteg idő áll szegény magyarok rendelkezésére, hogy megfontolják az összes körülményt, de talán még nincs veszve minden.
Az egyik ma reggeli napilapban a brüsszeli tudósító írja meg azt a brüsszeli véleményt, amely szerint egy kicsit le vagyunk maradva, mint hogyha Magyarország sereghajtó lenne, akárcsak itt a tízek között. Tehát hogy a jogi, az intézményi és a személyzeti felkészülés sürgős felgyorsítását, a közigazgatási kapacitás növelését várja az Unió a 2004 májusában csatlakozó tíz országtól. Mint hogyha ezt nemcsak az ellenzék, szakmabeliek, értelmiségiek mondanák, hogy le vagyunk egy kicsit maradva, hanem lám, Brüsszel is ezt mondja.
Én inkább megvédeném itt a magyar álláspontot. Szerintem nincs itt olyan fajta lemaradás, amit Brüsszelnek szóvá kellene tennie. Emlékszem az előző időkből, hogy Brüsszel mindig sürgeti a leendő tagokat, bennünket is próbált sürgetni bizonyos intézmények fölállításában. De arra is nagyon jól emlékszem, hogy kormányüléseken rendre szerepelt napirenden az a kérdés, hogy mikor állítsunk föl bizonyos intézményeket. Ugyanis vannak olyan intézmények, amelyek például pénzelosztással foglalkoznak majd a csatlakozást követően. Ha a csatlakozást követő teljes létszámmal most fölállítottuk volna őket, akkor lett volna olyan intézményünk, amelyben a rengeteg ember, akit alkalmazni kellett volna, az összesen több pénzt vitt volna el a költségvetésből, mint amennyi támogatás a tagságig befolyt volna a költségvetésbe. Tehát vannak olyan intézmények, amelyeket nem kell teljesen fölállítani most. Az a fontos, hogy a csatlakozás pillanatában már jól működjenek, és akkor álljunk készen.
Tehát én azt gondolom, hogy talán inkább itt nekünk magyaroknak lehet igazunk ebben a kérdésben, függetlenül attól, hogy éppen milyen kormány van. Szerintem itt a magyar érdeket érdemes védenünk. A tájékoztatás ügye más, ugyanis ott a késés nem néhány hónapos, hanem több éves. Úgy fogalmaznék, hogy a megelőző hat-hét évben - és nem is politika világáról beszélek kizárólag, bár biztosan a mi felelősségünk is tetten érhető, de - valahogy a köztájékoztatásban a részletekről kevés szó esett. Mindig a történelmi távlatok nyelvén beszéltek az újságírók is, a médiumok is a csatlakozásról, és kevésbé arról, hogy akkor Kiskunhalas mellett azok, akik egyébként mondjuk állattartással foglalkoznak, vagy mondjuk a Kiskunságon szőlőt termesztenek, velük majd mi lesz. Nem ezen a nyelven folyt a diskurzus, és ennek isszuk most meg mindannyian a levét, és ezen kellene most változtatni, mert azt már betéve tudja mindenki, hogy a történelmi fejlődés, a haladás az egyetlen reális alternatíva. Ilyeneket már jól el tudnak mesélni a megszólalók, de az élet konkrét kérdéseire még mindig soványak a válaszok.
Ennek nem az lehet az egyik oka, hogy arról hallottunk, és elég sokat hallottunk, hogy meg kell újítani ezt az Európai Uniót, ezt az intézményrendszert? És vártunk arra, várt arra a sajtó, várt arra az összes csatlakozni készülő ország, hátha majd egyszer megújítják, akkor hátha új szempontok lesznek, hátha egyszerűbbek lesznek a jogszabályok, nem tízezer oldal lesz az a joganyag, amit meg kell tanulni, nemcsak szegény jogászoknak, hanem majd mindannyiunknak előbb-utóbb. Tehát hogy nem ez lehet az egyik ok?
Lehet ez is az egyik ok. Én azt hiszem, hogy az Európai Unió mostani állapotával és működésével szemben a kritikák zöme indokolt és jogos. Valóban túl sok a jogszabály, túl sok a bürokrácia, nagyon sok esetben nem tisztázott, hogy mely kérdésben hol vannak a hatáskörök. A napokban nagyon tekintélyes szakemberekből és értelmiségiekből álló testület, azt hiszem, talán védegyletnek nevezik, a honlapján közzé is tett egy állásfoglalást, amiből egy nagyon egyenes, világos, őszinte beszéddel vette kritika alá az Unió intézményeit. A kritika vége nem az volt, hogy ne csatlakozzunk, hanem az, hogy még ilyen körülmények között is inkább csatlakozzunk, és majd belül próbáljuk elérni mindazt, amire szükségünk van. Ez azt mutatja, hogy az Unióhoz való csatlakozás után nem a nyugalom állapota következik be. Nekünk magyaroknak tudnunk kell, hogy most sem könnyű a dolgunk, most is nagy a verseny, de ha belépünk, akkor még nagyobb lesz a verseny -s még nehezebb körülmények között kell helytállnunk.
Az egyik döntő kérdése például szerintem a mostani tájékoztatásnak az az, hogy mit mondunk a gazdáknak arról, hogy a csatlakozás után, miután a mezőgazdasági termékek kereskedelem előli vámhatárok eltűnnek, mi történik. Az történik-e, hogy a mi termékeink nagyobb mennyiségben tudnak eljutni a nyugat-európai piacokra, és akkor nyerünk ezen az ügyön, vagy az történik, hogy a magyarországi piacnak a még magyarok kezében lévő részét is el fogjuk veszíteni. Ez olyan kérdés, ami sok tízezer embernek, termelőnek és kereskedőnek befolyásolja az életét. Például ez egy olyan kérdés, amiről lehetett volna beszélni korábban is, az intézményi változásoktól függetlenül.
A kvóták nem határozzák ezt meg? Tudjuk, hogy nem sikerült elérni Koppenhágában sem a szarvasmarha tenyésztésre vonatkozó számokat, sem a búzára, semmilyen mezőgazdasági termékre vonatkozó mennyiséget nem sikerült elérni.
Én azok közé tartozom, akik szerencsétlennek és gyengének érzik azt az eredményt, amit végül is Koppenhágában a magyar tárgyalódelegáció elért, különösen a mezőgazdasági kvóták tekintetében. A tej ügyét tartom a legaggasztóbbnak. Mi annyit termelhetünk, a támogatott termelésünk annyi lehet a jövőben majd, a csatlakozást követően a tej esetében, mint amennyi a mostani magyar fogyasztás. Ugyanakkor mindenki tudja, hogy népegészségügyi szempontból, meg az egyébként a 90-es évek előtti időszakból egy sokkal magasabb fogyasztás volt jellemző, és lenne kívánatos a jövőben is. Tehát ha majd nő a magyar tejfogyasztás, akkor azt már csak nem Magyarországon előállított tejből tudjuk, vagyis importból lehet majd fedezni, és sorolhatnám tovább még a példákat. De a kvóták nem a kereskedésre vonatkoznak, hanem a termelésre. Másfelől, vannak olyan termékek, vannak olyan termékfajták, amelyre nincsen kvóta. Például a sertéságazatban nincsen kvóta. Ha valaki figyeli, a disznóvágások szezonját éljük, mindenki szakértő ilyenkor, hiszen sok pesti embernek is vidéki gyökere van, és ezért ilyenkor hazalátogatnak. Ha valaki meghallgatja otthon a sertéstartók véleményét, akkor láthatja, hogy ma már szinte bekerülési áron vásárolják csak föl a sertést a kereskedők, aminek az az oka, hogy olcsó import érkezik, nagyon gyakran éppen Dánia irányából. Ez nem időszaki jelenség lesz a jövőben. Ez lesz a helyzet. Nagyon nagy kérdés, hogy azok a családok, amelyek ma gyakran kiegészítő foglalkozásként, mondjuk éppen a sertéságazatból szerzett jövedelmükkel tartják fönn magukat, velük mi lesz, hogyha egyébként bekövetkezik az import térnyerése a magyar termelés rovására. Ezek azok a kérdések, amiről beszélni kell. Nyilván lesznek olyan csoportok, amelyek nehézségek elé néznek. A mezőgazdaságban élők esetében több is. Ezeket az embereket szerintem, akik egyébként, miután józanésszel gondolkodnak, érzik a bajt, ha nem is ismerik az Európai Unió belső problémáit, de ismerik az életet, és érzik a bajt. Őket nem ledorongolni kell, nem azt kell róluk mondani pökhendi felsőbbrendűséggel, hogy akik nem értik meg az idők szavát, és az Unió ellen szavaznak, azok a gyermekeik ellen szavaznak - mert ezzel megsértik őket. Ezek az emberek nem érdemlik meg ezt a bánásmódot, ugyanis ők nem segélyekért szoktak sorba állni, hanem dolgozni szoktak, és úgy akarják magukat fönntartani. Ezeknek az embereknek kormányzati programokra van szükségük. Azt kell tudnunk mondani, azt kell tudnia mondani a kormányzatnak: igaz, hogy lesznek nehézségek, de ilyen és ilyen programot, ilyen és ilyen lehetőséget kínálok nektek. Gazdahitelt, családi gazdálkodókat támogató kedvezményeket. Meg vannak ennek a formái, Nyugat-Európától is sokat lehet tanulni ebben az ügyben.
Gazda hitel nincs jelenleg.
De majd kell. Sok dolog nincs, aminek lennie kellene, sőt, sajnos sok dolog nincs, ami korábban volt. Ezeknek egy része majd újra lesz, mert elmúlik a kormányváltáskori düh, vagy lendület, amellyel mindent meg akartak változtatni azok, akik bizalmat kaptak az ország polgáraitól, és be kell látnunk azt, hogyha nem akarjuk, hogy tönkremenjenek a gazdák, akkor valamilyen lehetőséget kell nekik kínálnunk. Ha nem akarjuk, hogy tönkremenjenek a kis- és középvállalkozók, akkor nem Széchenyi Program néven, de valamilyen lehetőséget kell nekik adni. Kár volt ezért a tízhónapos vargabetűért, vagy ki tudja, hány hónap kerekedik ki ebből, mert a végén ugyanoda fogunk jutni, hogy az elbocsátott embereknek csak a magyar kis- és középvállalkozók tudnak munkát adni, már ha ők is kapnak támogatást. A mezőgazdaságban nehéz helyzetbe került családi gazdálkodók csak akkor maradnak talpon, ha kapnak lehetőséget. Ezek evidens dolgok, kormányváltástól függetlenül, mindig így volt, és mindig így lesz a magyar belpolitikában. Csak néha azok, akiknek nem szabadna, elfordítják a tekintetüket ezektől a problémáktól, de visszatérünk ezekhez. Én azért hiszek a józan belátás erejében, és egy másfajta évet látunk magunk előtt, mint amilyen a mögöttünk hagyott volt.
Mindkét politikai erő - a kormányoldal és az ellenzéki oldal is egyenes beszédet vár egymástól az uniós csatlakozás kapcsán. Kinek a kérése jogos, vagy Ön hogyan értékeli, hogy mind a két fél ezt kéri?
Sohasem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy az ország ügyeit a kormány intézi, ő hoz mindannyiunk sorsát befolyásoló döntéseket. Ezt magam is megtapasztalhattam, hogy mindegy, mi történik, azért a kormány felelős - legalábbis az emberek fejében ez így van. Akkor is, ha egyébként időnként a kormány lehetőségei sokkal szűkebbek, mint amit az emberek gondolni szoktak. Tehát azért ne felejtsük el, hogy a fő hatalmat, a döntések meghozatalának jogát mindig egy kormány tudhatja magáénak. Az ellenzék szerepe más. Az ellenzék szerepe inkább az, hogy kérdéseket tegyen föl, fölhívja a figyelmet problémákra, és ha úgy látja, hogy a kormány vékonyan, gyengén teljesít, akkor pedig beterjesszen a kormányétól eltérő javaslatokat, mondjuk, az országgyűlés elé.
Ami a tiszta beszédet illeti, az nemcsak az európai uniós csatlakozással függ össze - és most nem a nyelvtani problémákra utalok, amelyekbe időnként beletörik egy-egy közéleti szereplőnek a bicskája, hanem általában a magyar közéletben elharapódzott "azért beszélek, hogy ne értsétek pontosan, hogy mit mondok" típusú magatartás. Mondjuk itt van a taszári ügy. Ez olyan, mint az állatorvosi ló. Először úgy tudtuk, hogy tolmácsok jönnek, aztán kiderült, hogy ezek olyan tolmácsok, akik egyébként közigazgatási szakemberek, majd szó szerint azt hallottuk, hogy az Egyesült Államokkal jogviszonyban álló önkéntesek. Egy más állammal jogviszonyban álló önkéntest a magyar nyelv zsoldosnak nevezi, és jobb lett volna az elején már azt mondani mindannyiunknak, hogy zsoldosok jönnek, és nem tolmácsok. De a belpolitikában is így van. Mondjuk, fölemelik az autópályamatricák díját több mint 20 százalékkal, és az az indok, hogy 160 kilométerrel több autópályát lehet használni. Miközben előtte hónapokig azt hallottuk, hogy az előző kormány egyetlen kilométer autópályát sem épített. Akkor a marslakók hoztak nekünk 160 kilométer autópályát? Szóval, ezekről a kérdésekről van szó, nemcsak az európai uniós csatlakozásról. Vagy az előbb Ön beolvasta azt a hírt, hogy a belgák közölték, a héten elején sorra kerülő jelentős NATO-megbeszéléseken milyen álláspontot fognak képviselni, vagyis nemet fognak mondani a háborús amerikai igényekre. És a mi kormányunk? Mi is tagjai vagyunk a NATO-nak. Mi mit képviselünk, ma, holnap és holnap után majd Brüsszelben? Vagy hasonlóképpen itt van a levélnek a dolga, amit a magyar kormányfő aláírt, amiről most megpróbálják elmagyarázni nekünk, hogy a béke érdekében születik. Miközben minden hír arról szól, hogy az amerikaiak azt mondják, a játszmának vége, jöjjön a háború. Aki az amerikaiakkal együtt ír alá egy levelet, utána hiába mondja, hogy ő békét szeretne, hiszen nyilvánvalóan azok közé került, akik azt mondják, hogy a játszmának vége. Ezzel szemben szerintünk a magyar érdek például az, hogy amíg egy körömpiszoknyi esély van a békére, addig próbáljunk meg inkább annak érdekében cselekedni, és ne álljunk arra az oldalra, amelyik a vége a játszmának, kezdődjék az összecsapás álláspontot képviseli. Én nem szeretem az egymásra mutogatást kormány és ellenzék között, de miután a kormány dönt az ország sorsát érintő kérdésekben, így a mi személyes életünk fontos kérdéseiben is, sajnos az elvárások mindig vele szemben magasabbak, ha őszinteségről, egyenességről és tiszta beszédről van szó.
A néhány példát, amit most említett, évértékelő beszédében is elmondta, gondoljunk akár csak a taszári példára. Az Ön országértékelő beszédét többen értékelték. Baloldali vélemények szerint értéken kell kezelni azt a beszédet, hiszen Orbán Viktor egyelőre nem tölt be semmilyen meghatározó tisztséget Magyarországon. Jobboldali vélemények szerint egy, a hivatalosan a politikai életbe is visszatérő politikus programadó beszéde volt ez az országértékelő beszéd. Horn Gyula például a Nap-Keltében azt mondta, hogy Orbán Viktor évértékelésében egy sor csúsztatás volt. De hát erre vonatkozóan utalt Kovács László is, hogy valótlanságokat állított. Ugyan nem nevezte meg, hogy mire gondol pontosan. Ön tudja pontosan, hogy mire gondolhat Kovács László?
Nem. Biztos, hogy nagyon fontos ez? Nem azt kellene-e inkább látnunk az ilyen alkalmakban, mint amilyen ez a múlt csütörtöki is volt, és örülni egyúttal annak, hogy vannak emberek, akik az ország ügyeiről szeretnek diskurálni, közösen gondolkodni, meghallgatni mások véleményét, utána napokig hányni, vetni egymás között. Ez szerintem jó dolog. Hallom, hogy valaki az Ön idézete szerint azt mondta, hogy értékén kell kezelni, mert nem töltök be éppen semmilyen fontos pozíciót. Ez így van. Na de hát a világot nemcsak a hatalom szempontjából szabad nézni, nemcsak pártvilágon keresztül szabad nézni. Az élet nem a politikáról, meg a pártokról szól, hanem közös problémákról, és nem az az érdekes, hogy valakinek egyébként nyomja egy stallum a vállát, hanem az az érdekes: mennyi ember gondolta úgy, hogy érdemes tovább gondolni mindazt, amit ez esetben éppen én mondtam. Mindegy, hogy kormánypárti vagy ellenzéki, minden őszinte, egyenes, a helyzettel számot vetni akaró beszédre, alkalomra szüksége van minden demokratikus nyugati országnak. És ráadásul - jó, hogy szóba hozta, ezt szeretném megköszönni, mert egy dolgot elfelejtettem mondani múlt hét csütörtökön, pedig fontos lett volna. És most ezt be is pótolnám. Magyarországon a gyárbezárásoktól szenved sok ezer, sőt lassan már több tízezer család. Itt nyilván a kormánynak is. megvan a maga teendője, de a polgári körök is kigondoltak valamit, amiben segíteni lehetne a magyar munkaerőpiac helyzetén. Kiadtunk egy fölhívást, ez az interneten olvasható, de szeretném, ha az éter hangjain is eljuthatna minél több emberhez, amiben arra kérjük Magyarország minden polgárát, hogyha vásárolni megy a boltba, és több termék közül választhat, akkor azt a terméket vegye le, amelynek a kódszáma, a vonalkód alatt, 599-cel kezdődik, mert ezek azok a termékek, amelyeket Magyarországon állítottak elő, vagyis magyar munka van benne. Tehát van egy mozgalom, aminek az az összefoglaló neve, hogy Védd a magyart, vedd a magyart. Azt mondjuk, ne azt nézd, hogy külföldi tulajdonban van-e a cég, vagy nem, úgysem tudod kideríteni, ez majd a következő lépés lesz. Most azt nézd, hogy magyar munka testet ölt-e abban a termékben, és ha két termék közül választhatsz, azt vedd, amin magyar ember dolgozott, mert ezzel segíted megvédeni az ő munkahelyét. Tehát a jelszó: 599. Ezt legyenek kedvesek a vásárláskor fejben tartani.
Az országos választmány május 17-re tűzte ki a tisztújító kongresszusát. Ott nyilván már akkor köztudott lesz az, hogy Ön elvállalja-e a Fidesz elnöki tisztségét, vagy sem. Mikor hozza meg a végleges döntést?
Amint lehet. Látok esélyt, hogy talán már a hét második felében. A legutolsó találkozásunk óta, amikor az Önök vendége lehettem, néhány megyében megfordultam, és úgy éreztem, hogy nagy támogatása van annak a szándéknak, hogy egy nyitott, nagy, európai, a német kereszténydemokrata unióhoz hasonló párttá építsük át a Fidesz - Magyar Polgári Pártot is. Az országos választmányon az irányt tegnap, úgy látom, hogy a többség támogatta, és nagyon sok, a mi világunk számára mérvadó, tekintélyes értelmiségi fejezte ki ugyanezt a véleményét nyíltan, levelek és konzultációk formájában. Tehát úgy látom, hogy lassacskán együtt van minden előfeltétel ahhoz, hogy belevágjunk ebbe a nagy közös vállalkozásba, és ha ez együtt lesz, a hét végén szerintem, a hét második felében ezt meg lehet majd már állapítani, akkor örömmel vállalom ezt a munkát.
fidesz.hu