Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Forró ősz előtt áll a magyar társadalom

Szeptemberben tömegesen vonulnak utcára a szakszervezetek és a civil szféra képviselői. Napról napra nő ugyanis azok száma, akik a bőrükön érzik a kabinet megszorító csomagja és reformintézkedései hatását, és azok ellen készek demonstrálni is. A Gyurcsány-kormány a tavalyi után az idén is forró őszre számíthat. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-08-27 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:31.840334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tavaly 9,2 százalékos volt a költségvetési hiány Magyarországon, ami gyászos rekord Európában. A deficit lefaragására hivatkozva hirdette meg Gyurcsány Ferenc kormánya a megszorító programját. Hazai szakértők szerint a jelenlegi, társadalmi méretű problémákat főként az okozza, hogy nem államháztartási reformot, hanem csupán pénzügyiegyenleg-javító programot hajt végre a kabinet. A bevezetett intézkedések valódi szerkezeti változást nem hoztak, sőt az állami beruházások serkentésére sem született átfogó program; az uniós források önmagukban véve nem elégségesek a fejlesztések megindítására.

A 2006-os választási kampányban a kormánypártok még tagadták, hogy kormányon maradva vizitdíjat vagy felsőoktatási tandíjat vezetnének be. Az előző Gyurcsány-kormány adócsökkentést ígért, sőt - a tavalyi választás küszöbén - törvénybe is iktatta a parlamenti többség, de a baloldali választási győzelem után sorozatos adóemelések következtek.

A kórház- és iskolabezárásokat indulatos szakmai és társadalmi viták, konfliktusok kísérik. A meghatározó szakmai szervezetek jobbára egybehangzóan állítják: a valóban szükséges átalakításokat nem hozták meg a kabinet "reformintézkedései". Az egészségügy leépítése, az oktatás keresztmetszetének szűkítése, a hazai kis- és középvállalkozásokat és a családokat sújtó megszorítások tovább fokozzák a társadalmi bizonytalanságot. A politika mellett most már a civil szféra is egyre markánsabban tiltakozik a súlyosbodó egzisztenciális problémák miatt és az egyes ágazatok működését veszélyeztető megszorítások ellen. A szakszervezetek és a civil tömörülések mára felismerték, hogy csakis összefogva léphetnek fel hatékonyan a válságjelenségek ellen.

Ősztől Budapesten és a vidéki nagyvárosokba tüntetések és demonstrációk lesznek.

Kormányzati ígéretek a valóság tükrében

"Csökkentjük a vállalkozások, az állampolgárok és a családok adóterheit."

A 2005-ben megszavazott adótörvénytől 400 milliárd forintos adócsökkenést vártak, ehelyett összességében 650 milliárd forinttal emelkedtek az adóterhek.

"A közoktatás további fejlesztését a pedagógusokkal együtt tervezzük és végezzük, ezzel nyugalmat és kiszámíthatóságot biztosítunk az iskolai életben."

Megkezdődött a felsőoktatás piacosítása. 2008 szeptemberétől bevezetik a tandíjat. A közoktatásban emelik a pedagógusok kötelező óraszámát, a szakértők számításai szerint jelentősen csökken az egy diákra jutó normatív támogatás. Eddig is több ezer pedagógust bocsátottak el, és ősztől tízezer újabb pedagógus-állás szűnik meg. Az iskolabezárások és összevonások soha nem látott méretet öltenek.

Pintér Attila, Kacsoh Dániel, Koczka István, Kubinyi Zsuzsa, Lánczi Richárd, Smanykó Igor, Wiedemann Tamás

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek