Hétmilliárdot kap a MÁV a kormányzati negyed területéért
A MÁV nettó 7,1 milliárd forinthoz jut a tulajdonában lévő, 16,6 hektáros terület átengedéséért, amelyen a kormányzati negyed épül. Az összeg harmada a vasúttársaság adósságát csökkenti - írta a Napi Gazdaság.
Dátum: 2007-08-27 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83082
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:38.078490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kincstári Vagyon Igazgatóság (KVI) közbeszerzési eljárás keretében megállapodott a MÁV Zrt.-vel a kormányzati negyed számára kijelölt területek átadásáról - tudta meg a kormányzati negyed projekt kommunikációs vezetőjétől a Napi Gazdaság. Láng Balázs elmondta: az egyezség szerint nettó 7,1 milliárd forintért kerül át állami tulajdonba a vasúttársaság mintegy 16,6 hektáros területe (a beruházás teljes területe 30 hektár) - olvasható a lapban.
Az árból 4,8 milliárd forintot készpénzben kap meg a MÁV - ez a kormányzati épületegyüttes csaknem öthektáros helyszínének ellenértéke. A fennmaradó 2,3 milliárd forint a vasúttársaság adósságállományát csökkenti, vagyis az állam lényegében egyik zsebéből a másikba teszi át a pénzt.
Napi gazdaság, MTI
fidesz.hu