Huszonötmillió forint értékű heroint foglaltak le
Huszonötmillió forint értékű heroint találtak a röszkei határátkelőnél - tájékoztatta a Vám- és Pénzügyőrség az MTI-t.
Dátum: 2007-08-27 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:38.383753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kábítószert egy Szerbiából Németországba vendégmunkásokat szállító, szerb rendszámú autóbuszon találták vasárnap. A Határőrség vizsgálata során a busz utasai csomagjaikkal leszálltak a járműről; az utastérben egyetlen táska maradt, amelyet senki sem ismert el a sajátjának - ismertette a VPOP Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtófelelőse.
Bácsi Attila közölte: a tételes vizsgálat megállapította, hogy az utazótáska kétrétegű alsó részébe ömlesztett, porózus anyagot varrtak be, amely az elvégezett kábítószertesztre pozitívan reagált. Az előzetes szakértői vélemény szerint a több mint egy kilogramm mennyiségű anyag nagy tisztaságú heroint rejtettek el a táskában.
A pénzügyőrök a csaknem 25 millió forint értékű heroint lefoglalták, az eljárást ismeretlen tettes ellen, visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetése miatt a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Nyomozóhivatala folytatja.
MTI - fidesz.hu