A társasági különadóról is tárgyal az Alkotmánybíróság
A társasági különadó alkotmányosságát támadó indítványt is napirendre veszi az Alkotmánybíróság mai, illetve holnapi ülésén, a testület a nyári ítélkezés utáni első két ülésén tizenhárom előterjesztést tárgyal - tájékoztatta a testület az MTI-t.
Dátum: 2007-08-27 10:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:38.711683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az indítványozó azért kéri a társasági különadó megsemmisítését, mert a jogszabály nem teszi lehetővé a már megszerzett, határozott idejű adókedvezmények érvényesítését.
Az úgynevezett Gyurcsány-csomaggal kapcsolatban tizenegy Ab-határozat született tavaly november óta. A házipénztáradót és az elvárt adót megsemmisítette a testület, négy ügyben egy-egy rendelkezést talált alkotmányellenesnek, míg öt kérdéskörben elutasította az indítványokat.
MTI - fidesz.hu