Ma dönt a szegedi egyetem szenátusa az egészségügyi integrációról
Ma délelőtti ülésén ismételten napirendjére tűzi a Szegedi Tudományegyetem 48 tagú szenátusa az önkormányzattal a városi kórház és a rendelőintézet működtetéséről kötendő szerződés tervezetét; az előterjesztés korábban nem kapott többséget, majd a testület elhalasztotta a döntést. MTI hír.
Dátum: 2007-08-27 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83086
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:39.353300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szegedi közgyűlés február közepén döntött arról, hogy pályázatot írnak ki a város széttagolt egészségügyi ellátórendszerének működtetésére. A feladat-ellátási szerződésre egyedül a felsőoktatási intézmény nyújtott be érvényes ajánlatot. A pályázati kiírás alapján a város egészségügyi intézményei október 1-jétől működnének egységes rendszerben.
Botka László szocialista polgármester szerint az egyetemi és önkormányzati intézmények integrációja előfeltétele a városban uniós támogatással tervezett egészségügyi fejlesztéseknek. Az ellenzék szerint a városvezetés az egészségügy "sumák privatizációját" készíti elő a szerződéssel.
MTI - fidesz.hu