Olmert-Abbász találkozót tartanak kedden Jeruzsálemben
Újabb találkozót tart Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden Jeruzsálemben - jelentették be izraeli és palesztin tisztviselők vasárnap. MTI hír.
Dátum: 2007-08-27 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:40.649809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Március óta immár ötödik alkalommal ül össze Olmert és Abbász, akik ezúttal a békefolyamat újraindításának és a palesztinok életkörülményei javításának lehetőségeit vitatják meg. A két vezető legutóbb augusztus 6-án találkozott Jerikóban, hét év óta először tartottak palesztin területen ilyen magas szintű izraeli-palesztin tárgyalást.
Az izraeli-palesztin békefolyamat felélesztését célzó diplomáciai erőfeszítések megsokszorozódtak azután, hogy a Hamász radikális palesztin mozgalom fegyveresei júniusban néhány nap alatt kiverték a Gázai övezetből az Abbászhoz hű biztonsági alakulatokat és teljes egészében magukhoz ragadták a hatalmat. Az Egyesült Államok és Izrael igyekszik erősíteni a ciszjordániai Rámalláhban székelő Abbász pozícióit, és ezzel együtt elszigetelni az általuk terrorszervezetnek tekintett Hamászt.
MTI - fidesz.hu