Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Skoda-csoda az Egészségügyi Minisztériumban

Az Egészségügyi Minisztériumban nemrégiben vehette használatba Gál Ilona szakállamtitkár azt a hétmilliós Skodát, amely előzőleg a tulajdonában lévő cég lízingelt gépkocsijaként közlekedett - írja a Magyar Hírlap.


Dátum: 2007-08-27 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:42.333854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hét és fél millió forintért vásárolt egy Skoda Octavia Combit a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) Gál Ilona személyes használatára. Az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára azért kapta az autót - tájékoztatta lapunkat a tárca -, mert "a korábban használatában lévő jármű egy hatéves, közel háromszázezer kilométert futott gépkocsi volt, melynek műszaki állapota és a megtett kilométerek miatt szükségessé vált a lecserélése".

A Magyar Hírlap értesülése szerint a járművet a KSZF a gödöllői Patócs Autóháztól szerezte be, melytől néhány hónappal korábban három Skoda Octavia érkezett a tárca intézményeihez. Ezek azonban mind nulla kilométeresek voltak, nem úgy, mint a Gál Ilonának jutó darab, amely egyéves, és tizennyolcezer kilométert futott. Információink szerint az autót, mielőtt a minisztériumhoz került, szintén Gál Ilona használta. Ez pedig azért nem meglepő, mert az államtitkár tulajdonában lévő Brownfield Kft. lízingelte, üzembe pedig ugyancsak a Patócs Autóház helyezte.

A Brownfield aztán visszaadta a Patócsnak; a cég bemutatóautóként értékesítette a KSZF-nek, innen került a tárca, illetve az államtitkár használatába. Figyelemre méltó, hogy a Patócs Autóház hasonló teljesítménnyel jelenleg négyféle Skoda Octavia Combi Elegance típust kínál, a legdrágábbat 7,3 millió forintért. Ebből arra lehet következtetni, hogy valószínűleg jobban járt volna a minisztérium egy vadonatúj Skoda beszerzésével.

Az Egészségügyi Minisztérium illetékesség hiányában nem válaszolt a beszerzéssel kapcsolatos kérdéseinkre; arra hivatkozva, hogy mindezt januártól a KSZF intézi. Érdemes megemlíteni, hogy a kormányszervek beszerzéseit intéző főigazgatóság a tárcák által rendelkezésére bocsátott keretből gazdálkodva teljesíti a minisztériumok megbízásait, tehát kiszolgálja a hivatalokat.

Úgy tudjuk, a szakállamtitkár autójának beszerzése példa nélküli: eddig nem fordult elő, hogy a tárca, majd a KSZF használt autót vásárolt volna egy államigazgatási szerv magas beosztású tisztviselőjének. Forrásaink arról számoltak be, hogy Gál Ilona, amióta államtitkárként dolgozott, gyakran parkolt ezzel a Skodával a minisztérium Arany János utcai épülete előtt - felváltva használta a lecserélés sorsára jutott hatéves Saabbal, csak arra az időre mellőzte, amíg az autó bejárta a minisztériumhoz visszavezető útját.

A szakállamtitkár jelenleg is társtulajdonosa a lakóparkokat építő Brownfield Befektető és Ingatlanberuházó Kft.-nek.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek