Káosz és zűrzavar jelei mutatkoznak
A Fidesz minden lehetséges jogállami eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza a több-biztosítós rendszer bevezetését.
Dátum: 2007-08-27 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:49.259420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egészségügy válságos állapotáért - folytatta a Fidesz alelnöke - meghatározó módon a Gyurcsány-kormány a felelős. A politikus a lényeges döntések elodázását, a számtalan hazugságot és az agresszív kormánypolitikát rótta fel hibaként. Pokorni rámutatott arra is, az ágazat legfőbb gondját a a pénztelenség, amelyet a konvergencia programban előirányzott 250 milliárdos kivonás okoz.
A Fidesz alelnöke álszentnek és szemforgatónak nevezte Horváth Ágnes egyik interjúját, melyben sikerként értékelte a gyógyszer kassza pozitív állását. Ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ezt a részsikert komoly ágyszám leépítéssel, kórházak bezárásával, vizit- és napidíj bevezetésével érték el. Hozzátette: a kormány csak akkor beszélhet felelősségről, ha visszaadja az ágazatnak a 250 milliárd forintot.
Pokorni Zoltán kitért az elmúlt időszak fejleményeire. Mint közölte, gőzerővel zajlik a több-biztosítós modell bevezetésre. " A Fidesz minden lehetséges jogállami eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza a több-biztosítós rendszer bevezetését" - szögezte le, hozzáfűzve: a párt minden segítséget megad azoknak a szakmai és civil szervezeteknek, akik ezt az álláspontot képviselik. Újságírói kérdésre reagálva jogállami eszközre példaként a népszavazást, és az önkormányzati összefogást is említette Pokorni, aki aláhúzta azt is: amennyiben ismét a Fidesz alakíthat kormányt, első intézkedéseinek egyike a jelenlegi biztosítási rendszer visszaállítása lesz. Magyarázatképp hozzátette: ami jelenleg folyik egészségügyi reform címszó alatt, az nem javító szándékú reform, hanem egyszerű pénzbehajtás, és ártalmas privatizáció.
Pokorni Zoltán sajtótájékoztatóján beszélt arról is, hogy a Magyar Gárda kapcsán a kormányzat félelemkeltő hisztériakampányt folytat, amivel megpróbálja elterelni a figyelmet az ország valóban súlyos problémáiról. A Magyar Gárda ezért úgy kell a miniszterelnöknek, mint egy falat kenyér - hangsúlyozta. A kiszolgáltatottság és tehetetlenség sokak érzése jelenleg, és ezekért az elkeseredett érzésekért az első számú felelős Gyurcsány Ferenc. Csakhogy nem egyenruhás masírozókra, hanem közösségi cselekvésre, összefogásra volna inkább szükség - jelezte Pokorni Zoltán.
fidesz.hu