Fokozott rendőri jelenlét Olaszliszkán
A rendőrség akadályozta meg egy olaszliszkai vita elmérgesedését, miután két helybéli férfi nézeteltérésüket követően megfogadta, hogy értesítik egymás hozzátartozóit, akik megtorolják sérelmeiket - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
Dátum: 2007-08-27 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:49.877045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napokban történt esemény előzményeinek kapcsán Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: fiatalok énekeltek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település utcáján, akiket egy férfi késsel kezdett el "megzavarni". A helyszínen a fiatalok védelmére megjelent a családfő is, így veszekedés alakult ki, majd elszabadultak az indulatok.
Az esetről értesítették a hatóságot, így az időközben kiérkező rendőröknek, illetve a kisebbségi önkormányzat képviselőinek sikerült a 10 főnél is nagyobb társaságot rövid időn belül megfékezni. A vitában résztvevő két főszereplőt garázdaság miatt előállították, a történtek óta pedig - megelőzés céljából - fokozott a rendőri jelenlét Olaszliszkán.
MTI - fidesz.hu