Óriásvasút Délkelet-Ázsiában
Nagyszabású vasúti beruházás körvonalazódik Délkelet-Ázsiában, miután Kína és a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetségének(ASEAN) képviselői megállapodtak: több milliárd dolláros beruházással kiépítik a vasúti összeköttetést Szingapúr és Dél-Kína között. A tervek szerint még az idén konferenciát szerveznek, alehetséges befektetők bevonására.
Dátum: 2007-08-27 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:50.175422, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Singapore-Kunming Rail Link projekt keretében 550 kilométernyi vasútvonalat korszerűsítenek, illetve újakat építenek annak a 7 ezer kilométeres körvasútnak a részeként, amely Kínát köti majd össze az ASEAN tíz országával. A teljes beruházás költsége 10 milliárd dollárra tehető. Konkrét időpontot nem jelöltek meg a beruházás befejezésére, de azt szeretnék, hogy mire a tervek szerint 2015-ben létrejön a szabad kereskedelmen alapuló ASEAN gazdasági közösség, addigra részben már működjön a vasúti összeköttetés.
Az ASEAN egyébként 2013-ig összesen hat szabadkereskedelmi megállapodást akar kötni térségbeli legfontosabb kereskedelmi partnereivel, míg az Európai Unióval tervezett megállapodásnak egyelőre még nincs céldátuma. A tervek szerint Dél-Koreával a jövő évben hozzák tető alá a szabadkereskedelmi megállapodást, Kínával 2010-ig, Indiával 2011-ig, Japánnal 2012-ig. Addigra előkészítik a megállapodást Új-Zélanddal és Ausztráliával is, így 2013-ra valamennyi fontosabb kereskedelmi partneréve lesz az ASEAN-nak szabadkereskedelmi megállapodása.
Az ASEAN tíz tagországot tömörít(Malajziát, Indonéziát, a Fülöp-szigeteket, Szingapúrt, Thaiföldet, Bruneit, Laoszt, Vietnamot, Kambodzsát és Mianmart) mintegy 550 millió lakossal és 700 milliárd dollár körüli bruttó hazai termékkel. A szövetség 2015-től tervezi az egységes piac és termelési bázis létesítését célzó gazdasági közösség megteremtését.
MTI - fidesz.hu