Futóhomokra épülő negyed
Kulcsszerepbe került a tervezett kormányzati negyed megvalósításánál a Demján Sándor által tulajdonolt West End Beruházó Kereskedelmi Zrt. Lényegében e cég hozzájárulásától függ, hogy létrejöhet-e a tervezett fővárosi beruházás. A közúti kapcsolatokat jelentő telkekre - a "per 11" és "per 50" telekkönyvi jelzetűekre - ugyanis a társaság földhasználati joggal rendelkezik. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-08-28 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:54.973426, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nyugati pályaudvar mögötti 40 hektáros területet, amelyen több, főként a MÁV Zrt. tulajdonában álló telek van, leginkább szabálytalan alakú háromszöghöz hasonlíthatnánk, amelynek hegyes csücskében található a pályaudvar, két befogója a Váci út és a Podmaniczky utca, átfogója a Dózsa György út.
A területet középtájon metszi át a Ferdinánd híd, amely a két határoló utat köti össze. A tervezett kormányzati negyed a Podmaniczky utcai oldalon fut végig a Dózsa György úttól a Ferdinánd hídig. Ha elkészülne az épületegyüttes, az alkalmazottak és az ügyfelek a munkaidő kezdetén és végen több ezer autóval érkeznének, illetve indulnának el, és ez soha nem látott méretű dugót okozna mindennap a környéken - megbénítva a stratégiai fontosságú épületegyüttest, azaz a kormányzati hivatalokat. Közismert, hogy a Podmaniczky utca mindkét irányba olyan útvonalakra viszi a forgalmat - a Nagykörútra és a Dózsa György útra -, amelyek ma is folyamatosan beállnak a csúcsforgalom idején.
A másik útvonal-lehetőség a Ferdinánd híd körüli terület, amelyen át - csatlakozó kijáratok létesítésével - el lehet érni a Váci utat. A kormányzati negyed kulcskérdése tehát a Ferdinánd híd övezete. Vagyis a kormányzati negyed nem építhető meg az itt található 28224/11 és a 28224/ 50 telekkönyvi jelzetű telkek nélkül. Csakhogy az említett terület nem tisztán MÁV-tulajdon. E területeken - a tulajdoni lap tanúsága szerint - Demján Sándor az általa tulajdonolt West End Beruházó Kereskedelmi Zrt. révén földhasználati joggal bír.
A hatályos jogszabályi rendelkezés, a polgári törvénykönyv szerint "ha az épület tulajdonjogát az építkező szerzi meg, az épület tulajdonosát az épület fennállásáig a földre (földrészletre) használati jog illeti meg. A megállapodáson vagy bírósági határozaton alapuló földhasználati jogánál fogva az épület tulajdonosa jogosult a föld használatára és hasznai szedésére, valamint köteles viselni az ennek fenntartásával járó terheket". Mindebből következik, hogy bárkinek adja el a MÁV a tulajdonában álló telkeket, a Ferdinánd híd környékén csak a West End engedélyével építhetnek bármit is. A híd mellett van a TriGránit Zrt. székháza, a Sóház, az érintett területre nyílnak Demján Sándor irodáinak ablakai. A magyar és nemzetközi ingatlanfejlesztési piacon elismerést szerzett Demján Sándor nélkül - aki nagy lendülettel készül a West End üzletközpont második projektjének, a Westend City Center 2-nek a megvalósítására - nehéz lesz bármit építeni a Nyugati pályaudvar mögötti területen. Felmerül a kérdés, hogy a kormány miként készítette elő a 142 milliárd forintos közbeszerzést, ha olyan telkekre akarják felépíteni a komplexumot, ami nem vagy nem kizárólag az övék.
Hétmilliárdot kap a vasút. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság közbeszerzési eljárás keretében megállapodott a MÁV Zrt.-vel a kormányzati negyed számára kijelölt területek átadásáról - tudta meg a kormányzati negyed projekt kommunikációs vezetőjétől a Napi Gazdaság. Az egyezség szerint nettó 7,1 milliárd forintért kerül át állami tulajdonba a vasúttársaság mintegy 16,6 hektáros területe - a beruházás teljes területe 30 hektár. Az árból 4,8 milliárd forintot készpénzben kap meg a MÁV - ez a kormányzati épületegyüttes csaknem öthektáros helyszínének ellenértéke. A fennmaradó 2,3 milliárd forint a vasúttársaság adósságállományát csökkenti.
Jámbor Gyula, Magyar Nemzet
fidesz.hu