Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizonytalan a tanévkezdés az etyeki Kolumbusz gimnáziumban

Bizonytalanná vált a tanévkezdés az etyeki Kolumbusz Humángimnáziumban: az iskola az egyre súlyosabb anyagi gondok miatt kénytelen lehet végleg bezárni a kapuit - közölte Kopcsik István igazgató az MTI-vel.


Dátum: 2007-08-28 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:50:57.671561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iskola honlapján pénteken 17 órára már az iskolazáró ünnepséget is meghirdették.

"Szándékaink ellenére tizenhat szakmailag eredményes, innovatív év után meg kellett hoznunk ezt a nehéz döntést. Számottevő támogatás hiányában iskolánk anyagilag ellehetetlenült, így a megkezdett munkánk további folytatására nincs mód" - olvasható a honlapon.

A problémát többek között az okozza, hogy az állami normatíva az iskola költségeinek csak a 42 százalékát fedezi. A fennmaradó összeg finanszírozását nem vállalták fel sem azok az önkormányzatok, melyeknek a gyermekei hozzánk jártak, sem a szülők, és "még részben sem" az Etyeken megépült Korda Filmstúdió. Utóbbi ígéretére alapozva pedig az eltelt két évben négy térítésmentes médiatagozatos osztályt indítottak - tette hozzá Kopcsik István.

Az intézmény anyagi helyzetét tovább nehezítette a szakképzési támogatások összegének drasztikus csökkenése; ezeknek a támogatásoknak a mértéke három év alatt a harmadára apadt. Ráadásul szeptemberben további kormányzati megszorítások várhatók az oktatás-finanszírozás területén, például egyes részfeladatoknak megszűnik a normatív támogatása, illetve 15 fős osztálylétszám alatt már az alaptevékenységre sem adják az állami normatívát - jegyezte meg az igazgató.

Az 1991-ben alapított intézménynek mintegy 85 millió forint köztartozása mellett hárommillió forint kintlévősége is van - érzékeltette az iskola helyzetét Kopcsik István.

Ha a héten nem sikerül megoldást találni és támogatókat szerezni, nem tudják a tanévet elkezdeni - jelentette ki, majd hozzátette: az intézménynek 68 diákja van, s 41 pedagógus és nem pedagógus dolgozót foglalkoztatnak.

Az iskola profilja széleskörű: utazással és médiával foglalkozó gimnázium és közgazdasági szakközépiskola egyben. Az intézmény 2003 októbere óta hivatalosan is tagja lett az Európai Innovatív Iskolahálózatnak, amelyhez 19 országból 400 iskola tartozik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek