Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták is bírálják Magyar Bálintot

Az MSZP pedagógus tagozatának több tagja szerint számos hibás tétel szerepel az oktatatási törvény tervezett módosításában. Hiller István, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára az MSZP pedagógus tagozatának ülése után kijelentette: nem kívánják megváltoztatni a jelenlegi iskolaszerkezetet.


Dátum: 2003-02-10 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7583
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:47.160191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP pedagógus tagozatának több tagja szerint számos hibás tétel szerepel az oktatatási törvény tervezett módosításában. A törvényjavaslat része az is, hogy korlátozódna az intézmények döntése minden olyan kérdésben, amelynek pénzügyi hatása van. A módosítás ezek közé sorolja a tankönyvek kiválasztását és a különböző felszerelések meghatározását. A tanácskozáson elhangzott: 2006-ra akár 100 ezer fővel is csökkenhet az általános iskolás gyermekek száma. Ez a feltevések szerint 7-8 ezer tanári és tanítói állás megszűnését okozhatja.

A több mint 250 résztvevő egyetértett abban, hogy mihamarabbi változás szükséges.

HírTV - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek