Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött az államfő és a parlamenti pártok egyeztetése

Megkezdődött Sólyom László köztársasági elnök és a parlamenti pártok képviselőinek tárgyalása a költségvetési szabályok megújítását érintő ötpárti megegyezésről kedden délelőtt a Sándor-palotában. Az egyeztetésen minden párt képviselője megjelent, afrakcióvezetőket szakértőik is elkísérték.


Dátum: 2007-08-28 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:51:04.299159, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP részéről Lendvai Ildikó frakcióvezető és Szabó Lajos jelent meg, az SZDSZ-t Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes, a Fideszt Navracsics Tibor frakcióvezető és Varga Mihály alelnök, a KDNP-t Semjén Zsolt pártelnök és Latorcai János, az MDF-et pedig Herényi Károly frakcióvezető és Pongrácz Tibor képviseli a megbeszélésen.

A köztársasági elnök a Tükörteremben fogadta a pártok képviselőit, majd együtt bevonultak az elnöki tárgyalóba. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője még a múlt hét pénteken azt mondta az MTI-nek: Sólyom László célja egy olyan megállapodás létrejötte, ami biztosítja a költségvetés tervezésének kiszámíthatóságát, hogy véget érjen a politikai ciklusok szerinti megszorítások és "gyeplőlazítások" sora, és ehhez a célhoz megfelelő eszközöket rendeljen az Országgyűlés.

Az elnöki hivatal korábban hangsúlyozta, hogy az államfő nem kíván szakmai álláspontot elfoglalni azzal kapcsolatban, mit tartalmazzanak ezek a szabályok. Kumin Ferenc megfogalmazása szerint a köztársasági elnök azt akarja elérni, hogy a tárgyalóasztaltól felállva egyik fél se léphessen vissza a megállapodástól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek