Professzorok Batthyány Köre: kétharmados védelmet a közvagyonnak
A Professzorok Batthyány Köre szerint a nemzeti vagyonnal való rendelkezés joga az Országgyűlést illeti meg, és ezt a felelősséget nem ruházhatja át másra. A társaság a közvagyonnal kapcsolatos álláspontját az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében fejtette ki.
Dátum: 2007-08-28 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:51:04.597758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A nemzeti vagyon a nemzet egész közösségéé, a népé, a népszuverenitást pedig az Országgyűlés képviseli" - fogalmazott a Professzorok Batthyány Köre. Mint írták, a közvagyon eladásáról kétharmados többséggel kellene dönteni annak érdekében, hogy a köz érdeke ne sérülhessen.
Az Országgyűlés előtt lévő vagyontörvényről úgy vélekedik a tudós társaság, hogy az a nemzeti vagyont egy olyan részvénytársaság rendelkezésére bocsátja, amelyet a kormány felügyel. "Ez pedig lehetővé teszi, hogy e vagyont is elkótyavetyéljék - üzleti meggondolásokból, a kormány pillanatnyi pénzzavarában vagy bármely más részérdekből" - fűzték hozzá.
A Professzorok Batthyány Köre a képviselőktől felelősségteljes döntést kért rámutatva arra, hogy szavazatukkal megindíthatják vagy megakadályozhatják a nemzeti vagyon eljátszását.
MTI - fidesz.hu