Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Barroso elnököt is elérheti a portugál korrupciós botrány

Nehéz helyzetbe kerülhet José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, ha őt is eléri anyapártja, a portugál Szociáldemokrata Párt (PSD) botránya. Portugáliai hírek szerint Barroso pártelnöksége alatt, 2002 márciusában a PSD szabálytalanul jutott 233 ezer eurós bevételhez. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-08-28 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:51:08.695256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Somague építőipari cég által juttatott pénzösszeget a választási kampányra használta fel a Barroso vezette szociáldemokrata párt, amely 2002 áprilisában meg is nyerte a portugál parlamenti választásokat. Barroso ezután miniszterelnök lett, 2004-ben ebből a pozícióból került az Európai Bizottság elnöki székébe. A portugál alkotmánybíróság júniusi határozata szerint ez az összeg már meghaladta a pártoknak juttatható adománymennyiség felső korlátját.

A belpolitikai botrány immár nemzetközivé dagadt, s Barroso tisztségét is veszélyeztetheti. Amint egy zöld EP-képviselő, a belga Bart Staes fogalmazott: "Ezeket a információkat nem lehet portugál belügynek tekinteni, mivel Barroso bizottsági elnök hitelességét és függetlenségét kérdőjelezik meg." A La Libre Belgique című belga újság szerint "Barroso múltja a jövőjét fenyegeti". Az Európai Bizottság eddig nem reagált a portugáliai sajtóértesülésekre. Barroso szóvivője azzal utasította el a megkereséseket, hogy portugál belpolitikai ügyről van szó, amihez Brüsszel hagyományosan nem fűz kommentárt. A szóvivő ugyanakkor hozzátette: Barroso elnök kész válaszolni a portugál hatóságok és az EP-képviselők kérdéseire.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek