Ötpárti értekezlet a választások állami kiadásainak csökkentéséről
A választások állami kiadásainak csökkentéséről tartottak ötpárti egyeztetést kedden. A megbeszélésen elhangzottakról Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója beszélt sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-08-28 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:51:09.088124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismeretes, az "olcsóbb és több demokrácia" elérésének érdekében a Fidesz a nyár folyamán két témában javaslatokat dolgozott ki, így a párt- és kampányfinanszírozás, a választások állami kiadásainak csökkentése témakörében.
Mint Nyitrai Zsolt fogalmazott, jogos társadalmi igényként jelent meg Magyarországon az, hogy a politika, a közélet, a választások állami lebonyolítása, ezeknek a költségei legyenek olcsóbbak. Leszögezte: a választások állami lebonyolítási költségein lehet és kell is csökkenteni.
Elmondta azt is, hogy a legnagyobb kiadások a központi nyomdaköltségek és a központi választási informatikai költségek. Ennek tükrében a Fidesz azt kezdeményezte, hogy egy országgyűlési eseti bizottság készítse elő és kövesse nyomon a nagyobb pénzügyi döntéseket. A párt kezdeményezte továbbá a különböző informatikai kiadások optimalizálását, a borítékos rendszer választási rendszerből való törlését, azt, hogy a különböző választási hirdetményeket, közérdekű közleményeket térítésmentesen tehesse közzé az Országos Választási Iroda, valamint azt, hogy az Országos Választási Bizottság választott tagjai a jövőben ne kapjanak tiszteletdíjat, csupán a munkájukkal kapcsolatos költéseget térítsék meg számukra.
Kiemelte: választásonként legalább egymilliárd forintot lehetne megspórolni a Fidesz javaslatainak elfogadásával.
Bejelentette továbbá: a mai napon egy újabb ötpárti értekezletet kezdeményezett, amelynek témája a párt- és kampányfinanszírozás lesz.
Ebben a javaslatcsomagban a Fidesz azt kezdeményezi, hogy legyenek egységesek a különböző választásokra vonatkozó pénzügyi szabályok, szűnjenek meg a politikai reklámok, alkossák meg a politikai közvetlen tájékoztatásról szóló törvényt, a kampányfinanszírozás átláthatóbbá tétele érdekében vezessék be a kampányszámla intézményét. Kezdeményezik továbbá azt, hogy, közpénzből ne legyen pártkampány, azt, hogy kampányidőszakban a kormánytagok telefonszámlái, gépkocsi-, infrastruktúrahasználata szigorú szabályozás alá essenek, amennyiben képviselőjelöltként indulnak a választásokon, valamint azt, hogy, töröljék el a kampánycsendet.
A fideszes képviselő közölte: kezdeményezéseiket törvényjavaslat formájában benyújtják az Országgyűlésnek.
fidesz.hu