Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csak a szocialisták szavaztak nemmel a Nádor-ügyben

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága az MDF és Fidesz frakciók és a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjének szavazatával, az MSZP ellenszavazatai mellett úgy döntött ülésén, hogy panaszt jelent be a Nádor 95 Rt. ügyében hozott január végi, nyomozást megszüntető határozat ellen, amelyet az ügyészség fog elbírálni. Erről Répássy Róbert fideszes képviselő beszélt a zárt ülést követően újságírók előtt.


Dátum: 2003-02-10 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7586
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:48.039199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: azért határozott így a bizottság, mert a négy éve folyó nyomozásban a tények tekintetében semmi olyan változás nem következett be, amellyel indokolható lenne a nyomozás megszüntetése. Az Országos Rendőr-főkapitányság január végén megszüntette a nyomozást Szász András, a Nádor 95 Rt. egykori vezetője ellen, akit több tízmillió forintos csalással gyanúsítottak. A Nádor 95 Rt. még a Horn-kormány idején vállalta, hogy beszerzi a titkosszolgálatok számára szükséges új telefonlehallgató-berendezéseket, a fejlesztésre 33 millió dollár hitelt vett fel.

- Szász András ellen korábban több bűncselekményben alapos gyanút állapított meg a nyomozóhatóság, és semmilyen ténybeli változás nem történt az ügyben, kizárólag a rendőrség megítélése változott - tette hozzá Répássy Róbert.

Szólt arról is: a nyomozóhatóság véleményét Szász András közjegyző előtt tett védekezése változtatta meg, ugyanakkor a nemzetbiztonsági bizottság nem talált életszerű magyarázatot arra, miért "az utolsó fél évben jutott eszébe a gyanúsítottnak, hogy védekező célzattal elővezesse saját álláspontját."

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek