Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Független és olcsó költségvetési hivatalt szeretne a Fidesz

A Fidesz nyitott a költségvetési hivatalról szóló javaslatra, a párt azt tartja a legfontosabbnak, hogy az új intézmény független és olcsó legyen, valamint, hogy egyeztessék össze működését az Állami Számvevőszékkel.


Dátum: 2007-08-28 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:51:12.157666, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Független és olcsó költségvetési hivatalt szeretne a Fidesz (Navracsics Tibor és Varga Mihály)

A tárgyalás szomorú voltát Sólyom László személye adta - jegyezte meg a politikus, rámutatva: a közpénzek rossz felhasználása már a demokráciát is veszélyeztette Magyarországon, így a köztársasági elnöknek kellett lépnie az ügyben. Navracsics Tibor pártja álláspontját tolmácsolva így fogalmazott: új törvények létrehozása csak akkor jelentheti a múlt lezárást, ha az előző öt esztendő hibáit is áttekintik. Ezzel kapcsolatban a frakcióvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy 2005 augusztusában a Pénzügyminisztérium egy olyan tájékoztatót küldött az ország gazdasági helyzetéről, melyről mára kiderült, mindössze egy hazugságkötet volt.

"Ez a lépés is a demokrácia kérdését veti fel" - hangsúlyozta Navracsics Tibor, azt a kérdést is feltéve, hogy mit várhat el az ellenzék, vagy egy átlag magyar állampolgár, ha a kormány még a köztársasági elnöknek is hazudik az ország állapotát illetően.

A politikus kitért a konvergenciaprogram elfogadása körüli hercehurcára is. Mint fogalmazott, két alkalommal is visszaküldték a tervezetet, mert ott is fals adatokat adott meg a kormány. Ebbe a sorba tartozik - figyelmeztetett - a választások előtti hivatalos pénzügyi adatok titkosítása is.

A Fidesz frakcióvezetője aláhúzta, hogy fontos megállapítani a felelősség tárgykörét is ezekben az esetekben, hiszen nem jogszabályi hiányosságok adtak lehetőséget a hamis adatok elküldésére, hanem a jogszabályok megszegése.

"A Fidesz a rend és a törvény pártja" - szögezte le a frakcióvezető, rámutatva: a jövőben mindig be kell tartani a jogszabályokat, és felelősségre kell vonni azokat, akik nem teszik.

A Fidesz nyitott a költségvetési hivatalról szóló javaslatra, a párt azt tartja a legfontosabbnak, hogy az új intézmény független és olcsó legyen, valamint, hogy egyeztessék össze működését az Állami Számvevőszékkel. Varga Mihály közölte: a következő egyeztetésen felvetik még a kiadási plafon bevezetését, vagyis az államháztartási kiadások nominális növekedésének korlátozását, valamint a miniszterek anyagi felelősségvállalásának kérdését is. Kérdésre válaszolva a Fidesz alelnöke azt mondta, a többi párt javaslatait illetően rugalmasak, szeretnének megállapodni a költségvetési hivatal ügyében, ezért "nyitott mandátummal" mennek a következő ötpárti tárgyalásra.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1215, 'source_type': 'media', 'source_id': 1095, 'target_type': 'article', 'target_id': 72769, 'relation_type': 'describes'}