A PDSZ szerint nem lesz nyugodt a tanévkezdés
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint az oktatási tárca állításával ellentétben nem lesz nyugodt az idei tanévkezdés: az intézmény-összevonások és bezárások, fenntartóváltozások ugyanis nem a nyugodt oktatásszervezés jelei, sokkal inkább válságtünetek - közölte Kerpen Gábor elnök kedden az MTI-vel.
Dátum: 2007-08-28 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:51:16.437337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Attól, hogy erőteljesen mondják, hogy nyugodt tanévkezdés van, attól még nem lesz az - reagált az érdekvédelmi szervezet vezetője az oktatási tárca államtitkárának előzi napi sajtótájékoztatójára.
Az OKM államtitkára hétfőn azt mondta, hogy megjelentek azok a jogszabályok, amelyek a nyugodt tanévkezdéshez szükségesek.
Kerpen Gábor közleményében azt írta: a nyári szünetben és azelőtt a diákok, szülők, és nem utolsósorban a dolgozók oldaláról jelentkező nyugtalanságot a tárca vagy nem tekintette érdemlegesnek, ami felelős minisztériumként elfogadhatatlan, vagy behunyt szemmel töltötte az elmúlt időszakot.
A szakszervezeti vezető szerint sok intézményvezető nem kapta meg a mai napig a tanévkezdéshez szükséges tájékoztatást.
Azzal kapcsolatban, hogy az eddigi, előzetes adatok szerint mintegy 500 olyan fenntartói döntés született, amely ilyen vagy olyan módon érint iskolákat, kifejtette: különös, hogy a tárca nyugodt tanévkezdésről beszél ilyen körülmények között, hiszen ez becsülhetően több ezer dolgozót, többtízezer diákot közvetlenül érint, s a diákok szempontjából a környezetük bizonytalanságát, a dolgozók szempontjából egzisztenciális bizonytalanságot teremt.
A PDSZ szerint bár betű szerint igaz, hogy a pedagógus álláshelyek megszűnéséről a döntéseket a fenntartók hozzák meg, de ez a kijelentés olyan mértékű cinizmust mutat, amely "az inkorrektség tényállását valósítja meg". A fenntartók nagy része azért kényszerül ilyen döntések meghozatalára, mert a kormány előterjesztésére az Országgyűlés olyan finanszírozási rendet alkotott, amely őket intézmény-összevonásokra, -bezárásokra, nagyobb osztálylétszámok kialakítására, csoportbontások megszüntetésére, valamint a kötelező óraszám növelésével pedagógus-elbocsátásokra sarkallja. Mindezt forráscsökkentéssel támogatta meg a kormányzat - írta közleményében Kerpen Gábor.
Az OKM gyermeklétszám csökkenéséről szóló érvére, amely a pedagógus-elbocsátást indokolja, úgy reagált: a pedagógusokat nem ezért, hanem több tízmilliárdos folyamatos forráskivonás és a kötelező óraszám emelése miatt bocsátják el.
inforadio.hu - fidesz.hu