Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbra sincs egyezség a BKV és a szakszervezetek között

A BKV-dolgozók béréről és a szeptember 4-ére tervezett sztrájk ideje alatti szolgáltatások mértékéről kedden sem tudott megegyezni a cég vezetése és az érdekképviseleteket tömörítő sztrájkbizottság, így a tárgyalások szerdán folytatódnak.


Dátum: 2007-08-29 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:51:17.022519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az álláspontok most sem közeledtek egymáshoz: a BKV menedzsmentje továbbra is kitartott a dolgozónként havi 15 ezer forintos béremelési ajánlata mellett, a szakszervezetek ezzel szemben további hatszázalékos bérfejlesztésre tartanak igényt.

Nemes Gábor szakszervezeti vezető azt mondta, felháborítónak tartja, hogy a bértárgyalásokon a cég vezetése nem hajlandó a bérekről tárgyalni.

Mint mondta, a tárgyaláson a munkáltató a szociális helyiségek és a végállomások tartózkodóinak felújítását vállalta, ám bérajánlatot nem tett. Közölte, részt vesznek a szerdai egyeztetésen is, de méltatlannak érzik a munkáltató viselkedését, ami végső soron a sztrájkhoz vezet.

Közölte azt is, felszólítja Regőczi Miklós vezérigazgató-helyettest, hogy a nevükben ne nyilatkozzon. A szakszervezeti vezető ezt annak kapcsán közölte, hogy a vezérigazgató-helyettes a délelőtti tárgyalásról azt mondta, "némi elmozdulást" érzékeltek a szakszervezetek részéről, mert már nem ragaszkodnak a "nulla százalékos" szolgáltatáshoz, és a 15-20-30 százalékos szolgáltatást is "elképzelhetőnek tartanak", bár - mint hozzátette - ezt "így nem mondták ki".

Nemes Gábor szakszervezeti vezető ezt a kijelentést később cáfolta, és azt mondta, a vezérigazgató-helyettes félretájékoztatta az újságírókat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek